Magyarországon évente körülbelül 635 ezer tonna élelmiszerhulladék keletkezik a háztartásokban, ami egy főre lebontva körülbelül 65 kilogrammot jelent.
Homoki Bélával - aki évek óta tanít a helyi iskolában matematikát és informatikát - családról, tanításról, Kárpátaljáról és a perbáli életről beszélgettünk.
Az EESZT mobiltelefonon keresztül is elérhető, és most már nemcsak a saját, hanem családtagjaink (gyermek és nagyszülő) adatai, dokumentumai is elérhetővé válnak.
Aláírta a szerződést az Óbudai Egyetem és Zsámbék önkormányzata a Tudományos és Innovációs Parkkal kapcsolatos területvásárlásról és a projekt gyakorlati elindításáról.
Több mint 1600 diák iskolakezdését könnyítette meg idén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! iskolaszergyűjtő akciója.
A Magyar Református Egyház Országos Óvoda Programjának keretében megvalósult beruházás során csoportszobák, tornaszoba, játszóudvar és kiszolgálóhelyiségek is épültek.