Az önkéntes akció keretében az Itthon az Otthonunkért Közösségfejlesztő Egyesület kezdeményezésére felújították civilek az 1956-os forradalom emlékére állított kopjafát Telkiben.
Múltunk feltárása – Abasártól Mongóliáig címmel nyílt kiállítás szerdán a Magyarságkutató Intézetben (MKI); a tárlat négy év kutatásainak eredményét mutatja be.
A község főútja teljes egészében még az ősszel megújulhat. Az autópálya lehajtó állami beruházásának részeként, illetve a Magyar Közút és a helyi önkormányzat együttműködésének keretében.
Több mint 10 százalékkal csökkent a halálos balesetek, és csaknem 20 százalékkal az ezekben meghalt emberek száma idén az elmúlt év azonos időszakához képest.