2024. máj. 11.
Pest varmegye dij
A Nemzeti Művelődési Intézet és Pest vármegye a zsámbéki Csepilek Istvánnénak ítélte a Kék Madár-díjat közösségépítő tevékenységét elismerve.

A Nemzeti Művelődési Intézet fontosnak tartja, hogy minél szélesebb körű elismerését fejezze ki azon Pest vármegyei civileknek, akik közösségépítő tevékenységet végeznek településükön nem hivatalos munkájuk keretén belül, hanem magánemberként, a szabadidejükben. 2023-ban Pest Vármegye Önkormányzata és a Nemzeti Művelődési Intézet Pest Vármegyei Igazgatósága közös díjat alapított ennek elismerésére. A díj elnevezése: Kék Madár-díj, mely szimbolikájában utal az Intézet logójára, valamint a népművelés jegyében fogant sajátos műfajra, melyben a népi alkotóerő jelenik meg.

A Kék Madár-díjat idén Csepilek Istvánné vehette át. Csepilek Istvánné Zsámbékon született, és azóta is ott él. Mai napig aktívan és fáradhatatlanul dolgozik a helyi közösségért, szerepet vállal a település kulturális életében. Elindítója volt a Homoródmenti településekkel történt kapcsolatfelvételnek. Ennek köszönhető, hogy 1991-ben megalakult a Zsámbék és környéke Erdélyi Baráti Kör Egyesület. melynek elnöke is volt.

A baráti kör többek között erdélyi gyermekek zsámbéki nyaralását is szervezte, emellett viseletkiállítás, erdélyi fafaragás, hangszer kiállítás, gyógynövényklub és színházi előadás is megvalósulhatott a kapcsolatnak köszönhetően.
Az ő ötlete nyomán született meg a mai napig népszerű Nyakas Néptáncgála is. Csepilek Istvánné igazi közösségben gondolkodó ember, széleskörű közéleti, kulturális munkája olyan értéket képvisel, amellyel méltón érdemelte ki a díjat.

"Köszönöm a tegnapi napot! Pest Vármegye Városházán vehettem át a KÉK MADÁR-DÍJAT Szabó István elnök úrtól, Czipperer Zsófia igazgató asszonytól! Köszönöm Balázs Csilla ajánlását, külön köszönöm családomnak, hogy ott voltak velem" - írta közösségi oldalán a díjazott.

(Forrás, fotó: pestmegye.hu)

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Bagossy faultetes budaors 24

Ismét fákat ültetett a Bagossy Brothers Budaörsön

Kétezer facsemetét ültetett a népszerű zenekar és a Dockyard ruházati üzletlánc a város szélén.
Horror baleset bicske 00

Durva halálos baleset az M1-esen Bicskénél

Öt autó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba.
Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.
Traktor logo

XI. Zsámbéki Traktoros és Veterán Találkozó

Felvonulás, traktorbemutató, dagonya és sártaxi, gyermekprogramok és sok minden más várja május 18-án az érdeklődőket.

Kutyajo banner
HIRDETÉS
MTI hírfelhasználó MTI hírfelhasználó
Felügyeleti szerv: Felügyeleti szerv: