Több, mint egy éves előkészítő munkát követően a Tök Község Önkormányzatának tulajdonában lévő Töki Templomrom és környezete megújul, megszépül.
A műemlék állagmegóvásához, falkonzerválásához és a romkörnyezet rendezéséhez szükséges forrást 100%-ban a Market Építő Zrt. biztosítja. A vállalat ROM Vándor (CSR) Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás programja keretén belül több körös előszűrés után a "MI" műemlékünk került kiválasztásra – írta Bősze András polgármester. Ennek eredményeként a kivitelezés teljes költségét, a hatósági engedélyezés beszerzését, koordinálását a cég átvállalta, és mint ingyenes szolgáltatást az önkormányzatunknak átadja.
Bősze András véleménye szerint ez a nagyvonalú és páratlan lehetőség a legjobbkor jött, sajnos a templomrom állapota az utóbbi években nagyon megromlott, a szakszerű és átfogó beavatkozás elkerülhetetlen volt. E projekten belül egyúttal rendezni tudják a templomrom környezetét érintő tulajdonjogi kérdéseket, a műemlék kétirányú megközelítése a felújítási munkálatok után biztosítva lesz.
Előreláthatólag a kivitelezési munkálatok első üteme szeptember elejéig befejeződik, (addig is el lesz kerítve a munkaterület és nem lesz megközelíthető a rom) a tájépítészeti, környezeti munkálatok lezárása pedig október végére várhatók.
A polgármester kifejtette: reményeik szerint a jövőben templomrom és területe nagyobb figyelmet kap, mely közösségük számára egy értékes lehetőség, de egyben felelősség is. Kulturális örökségünk méltó fenntartása, átörökítése csak közös összefogással őrizhető meg - zárta sorait Bősze András.
(Forrás, fotó: Tök Község Önkormányzatának facebook oldala)