2024. máj. 10.
Bellandor lovaspark
Dr. Nagy István tárcavezető Pátyon járt a Bellandor Lovasparkban a Székely Lovat Tenyésztők Egyesületének meghívására.

- A székely lónak nemcsak múltja és jelene, de jövője is van.  Pátyon megköszöntem a Székely Lovat Tenyésztők Egyesületének elkötelezett és kitartó munkáját, amivel a székely lovat visszahozzák a feledés homályából, ezzel is hozzájárulva a magyar nemzeti lovashagyományok éltetéséhez - írta közösségi oldalán Dr. Nagy István agrárminiszter. Hozzátette: remélem, hogy a következő években Székelyföldön és Magyarországon is egyre többen fogják tenyészteni ezt a különleges ősi fajtát.

A Bellandor Lovaspark „Mentsük meg a székely lovat!” címmel egész napos jótékonysági, pártfogói rendezvényt szervezett március 23-án, szombaton Pátyon.

Dr. Nagy István agrárminiszter a rendezvény fővédnöke
Dr. Nagy István agrárminiszter a rendezvény fővédnöke

"Ezekkel a lovakkal együtt szereztek földet, hazát, vagy akár világhódító útra indultak, mint például a hunok. A korszellem, a geopolitikai és politikai törekvések azonban szerették volna kitörölni még emlékezetünkből is ezeket a lócsodákat. Erdély történelméből és földrajzi helyzetéből eredően azonban valahogy, mindig jobban meg tudta őrizni kincseit, mint az anyaország. Ez történt a székely lóval is! Kis, eldugott falvakban, nehezen járható hegyek között, az elszigteltségben élő székely és magyar cigány családoknál akkor is nagy becsben tartották a családtagnak számító lovat, amikor már a „fejlettebb” világban, a mutatósabb, nagyobb, sport ló lett a divat." - írta az eseményt felvezető közleményében az egyesület.

(Forrás, fotó: Dr. Nagy István facebook oldala)

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Bagossy faultetes budaors 24

Ismét fákat ültetett a Bagossy Brothers Budaörsön

Kézezer facsemetét ültetett a népszerű zenekar és a Dockyard ruházati üzletlánc a város szélén.
Horror baleset bicske 00

Durva halálos baleset az M1-esen Bicskénél

Öt autó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba.
Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.
Pincenapok 24

30. Pincenapok Pátyon

A környék egyik legnagyobb múltra visszatekintő ingyenes fesztiválján fellép a Margaret Island, a Blahalousiana és az EDDA.

Kutyajo banner
HIRDETÉS
MTI hírfelhasználó MTI hírfelhasználó
Felügyeleti szerv: Felügyeleti szerv: