Ritkán fordul elő, hogy tettenérés nélkül is eredményesen záruljon az illegális hulladéklerakás elkövetőjének felderítése, de a mai kivételesen sikeres "nyomozással" zárult – kezdte beszámolóját Hermann Gábor a Pátyi Önkormányzat Rendészeti irodavezetője.
Vasárnap érkezett lakossági bejelentés a rendészet email címére, hogy jelentős mennyiségű hulladék került ki Herceghalom és Páty határában a szántóföld mellé, még éppen Páty közigazgatási határain belül. A Rendészeti Iroda munkatársai délelőtt megvizsgálták az illegális hulladékhalmot és kutatni kezdtek, majd „különböző hivatalos iratokat, más dokumentumokat leltek fel a szeméthalomban, amelyek egy Budapesti, XVI. kerületi címen lakó Cs. R. nevű személyhez vezettek”. A rendészeti irodavezető és két közterület-felügyelő ezt követően személyesen tett látogatást a fővárosi lakosnál, aki rövid tájékozódást követően elmondta, hogy a XV. kerületi M. R.-t (aki egyébként az FKF Zrt. munkatársa) bízta meg 30 ezer forintért a lomjai eltakarításával.
A következő látogatás a délutáni órákban a megnevezett személy lakhelyén volt, ahol rövid beszélgetést követően kiderült, hogy az alig pár hónapja Pátyra költözött rokonához (testvéréhez) vezetnek a szálak. Visszaérve a településre M.Á. elszámoltatása során elismerte, hogy Ő hozta el a hulladékot, ám azt nem ismerte be, hogy a település határában vált tőle meg.
„Nekünk ennyi egyébként is elég információ volt ahhoz, hogy megindíthassuk a közigazgatási hatósági eljárást a járási kormányhivatalnál, aki akár 150 ezer forint pénzbírságot is kiszabhat az ügyben.” – jegyzete meg a rendészeti irodavezető. A Pátyi Vagyonkezelő Kft. munkatársai közben helyszíni szemlét tartottak, részletesen is vizsgálva a vegyes hulladék tartalmát. Amennyiben megállapítást nyer, hogy veszélyes hulladék is kihelyezésre került, úgy büntető eljárást is kezdeményeznek!
„Ha esetleg a lakosság számára bárki olyan szolgáltatást kínál, hogy néhány ezer forintért segít a hulladéktól megválni, ne legyen kétségük, az rövid úton a természetben fog landolni” – figyelmeztetett a Rendészet.
Mint írták: természetesen a hulladék felszámolása is rövid időn belül meg fog történni, amelynek költségeit szintén a jogsértő hulladék birtokosra fogják hárítani.
Gratulálunk és további eredményes munkát kívánunk!
(Forrás, fotó: Páty Önkormányzati Rendészet facebook oldala)