2024. máj. 12.
Arpad kori templom regeszek
Árpád-kori templom és jelentős kiterjedésű falumaradvány leleteire bukkantak a Páty határában feltárást végző MNM Nemzeti Régészeti Intézet munkatársai.

A Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének munkatársai előzetes régészeti dokumentáció keretében próbafeltárást végeztek a Kozáromi-pataktól délre fekvő HelloParks által megvásárolt területen. A szakemberek harminc munkanap alatt 45 kutatóárkot nyitottak meg. A talált adatokat kiértékelik, ami alapján majd előírja a hatóság, hogy mely területeket kell a továbbiakban még feltárni. Itt a jövőben még egy nagyobb felületű régészeti ásatás várható.

A munkálatok során egy egyhajós, egyenes szentélyzáródású, észak-keleti tájolású, körülbelül 50 négyzetméter területű Árpád-kori, falusi templom alapjait találták meg a régészek. Az eredményekből az látszik, hogy a késő középkorban már elbontották a templomot, körülötte egykor lazán beépülve, a patak völgyének irányában akár 20 hektáron is elhelyezkedhetett egy falusias település.

Drónfotó az 50 négyzetméter területű Árpád-kori, falusi templom alapjairól
Drónfotó az 50 négyzetméter területű Árpád-kori, falusi templom alapjairól

– A felszínre került leletekből úgy gondoljuk, hogy a 13. század közepéig, vagy legkésőbb a késő Árpád-korig lakták a falut. Több leégett ház és pince nyomait találtuk meg, és a leletekből arra következtetünk, hogy itt megállt az élet az 1250-es évek környékén – meséli Mészáros Máté, az ásatást vezető régész. Hozzátette: „biztosan nem lehet még mondani, hogy a tatárjárás miatt pusztult el az itt fekvő település, vagy esetleg egy nemesek közti belviszály során, de az biztos, hogy leégett a falu egy része. Éppen ezért leletekben gazdagnak mondható a terület, hiszen nem menekítették ki a tárgyakat, sok minden ott maradt.”

A régészek bizonyítékként edények mellett égett faanyagra is bukkantak
A régészek bizonyítékként edények mellett égett faanyagra is bukkantak

Mátétól megtudjuk, hogy az Árpád korban, ezen a lelőhelyen már a keresztény temetkezés volt a jellemző, vagyis az elhunytaknak nem volt szabad a túlvilágra vinniük a kedves tárgyaikat. „Itt már a koporsós temetkezés volt a jellemző, se egy gyűrűt, se egy csatot nem hagytak hátra a majd 40 feltárt sírban. Egyikben sem volt semmilyen sírmelléklet vagy viseleti tárgy.”

A beszélgetésből az is kiderül, hogy négy rétegben temetkeztek a templom mellé, vagyis időben eltolódva egymásra temetkeztek több generáción keresztül. Tájolás alapján észak-keleti és keleti sírokat találtak a templom közelében.

Az biztos, hogy leégett a falu egy része és sok minden ott maradt
Az biztos, hogy leégett a falu egy része és sok minden ott maradt

Hozzávetőleg 880 négyzetméter területű a templom és a temető együtt. A temetőhöz legközelebb előkerült épület egy műhely, amely elképzelhető, hogy egy leégett malom volt. A régészek bizonyítékként égett faanyagra is bukkantak. „Vesszőfonatos agyaggal tapasztott fala volt, ami kiégett a tűz során és így maradhatott meg. Ez a jelenség nagyon ritka, hogy ebből a korszakból így megmarad faanyag. Megmaradtak a cölöphelyek és gerendafészkek, ennek köszönhetően lehet, hogy a ház szerkezetét is rekonstruálni tudják majd – magyarázza Mészáros Máté. „Az épületnek volt egy nagyobb kemencéje és több malomkő, illetve több kerámiaedény, melyekben elszenesedett magvak voltak.”

Mészáros Máté, az ásatást vezető régész
Mészáros Máté, az ásatást vezető régész

Az eddig feltárt településmaradványok között találtak még két mély vermet, amelyből késő középkori kerámiamaradványok kerültek elő: fazekak, tálak, korsók töredékei és olyan kövek, amelyek a templom később széthordott építőkövei lehettek. „Mindezen eredményekből azt gyanítjuk, hogy az 1250-es évek körül itt megállt az élet és rá száz évre pedig már valószínűleg elbontották a templomot.”

"Érdekes kérdés lehet – amelyre majd a jövőben tudunk választ adni – hogy a Kozáromi-tónál álló korabeli településnek és a most talált falunak mi lehetett a kapcsolata?”

Az most már biztosnak mondható, hogy a Kozáromi-patak völgyének két oldalán is állt templom és település. A déli oldalon főleg Árpád kori emlékek maradtak fenn, míg a patak másik oldalán, a tó közelében pedig a késő középkorban a török támadások során néptelenedik el és válik pusztává a falu.

Az épületnek volt egy nagyobb kemencéje és több malomkő
Az épületnek volt egy nagyobb kemencéje és több malomkő

A jövőben szeretnénk választ kapni rá, hogy mindkét oldalon volt-e egy-egy település, vagy pedig a déli oldalról a korábbi falu áttelepült a tó mellé és egy régi, valamint új kozár faluról beszélhetünk – teszi hozzá a régészek vezetője.

- Nagyon izgalmas tudományosan a helyszín, hiszen a leégett malomban is számos egész edényt és vastárgyat találtunk és volt egy pince, amiben pedig mezőgazdasági, illetve lovászathoz köthető fémeszközök kerültek elő. Patkók, ösztöke, sarkantyúk és sarló töredékek – sorolta Máté. A feltárást vezető régésztől azt is megtudtuk, hogy munkájukat önkéntesek segítették, akik a Közösségi Régészeti Egyesületnek a tagjai.

Emlékezetes: a Sasfészek-tótól Páty határáig a római kortól az avar és honfoglalás korig szinte minden korszaknak, kultúrának megtalálható valamilyen nyoma. Fekszik itt még egy nagy avar temető, aminek most is tart a feltárása, illetve a HelloParks PT1-es csarnoka alatt találták meg a 70 fős honfoglalás kori temetőt.

(Fotó: Hírkapszula, MNM)

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Tinnye kiegett auto

Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén

Kigyulladt egy garázs a községben a Berkenye utcában. A 70 négyzetméteres, autószerelő-műhelyként használt épülethez hat járművel vonultak ki a tűzoltók.
Bagossy faultetes budaors 24

Ismét fákat ültetett a Bagossy Brothers Budaörsön

Kétezer facsemetét ültetett a népszerű zenekar és a Dockyard ruházati üzletlánc a város szélén.
Horror baleset bicske 00

Durva halálos baleset az M1-esen Bicskénél

Öt autó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba.
Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Tinnye kiegett auto

Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén

Kigyulladt egy garázs a községben a Berkenye utcában. A 70 négyzetméteres, autószerelő-műhelyként használt épülethez hat járművel vonultak ki a tűzoltók.
Bagossy faultetes budaors 24

Ismét fákat ültetett a Bagossy Brothers Budaörsön

Kétezer facsemetét ültetett a népszerű zenekar és a Dockyard ruházati üzletlánc a város szélén.
Horror baleset bicske 00

Durva halálos baleset az M1-esen Bicskénél

Öt autó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba.
Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.
Kutyajo banner
HIRDETÉS
MTI hírfelhasználó MTI hírfelhasználó
Felügyeleti szerv: Felügyeleti szerv: