A Vodafone Magyarország Zrt. egy 52 méter magas adótorony építésének engedélyezési eljárását kezdeményezte a tavalyi évben és láthatólag már a munkálatok is megkezdődtek.
A pátyi határban, a Zsámbéki-kanyar utáni kertészetet követő lovardával szemben, a főút mentén várhatóan mobil rádiótelefon használathoz szükséges távközlési állomást (Vantage towers) építenek egy magánterületen. A szakhatóságok hozzájárulását információink szerint már megkaphatták és szemmel láthatólag már a munkálatokat is megkezdték: szervizutat építettek és a torony alapjának kivitelezése is folyamatban van.
A Vodafone 2020 novemberében alapította meg leányvállalatát, a Vantage Towers Magyarországot, mely hazánk egyik vezető toronyvállalata. A Vantage Towers Európa tíz országában, összesen mintegy 82 ezer bázisállomással van jelen, ebből több mint kétezer Magyarországon működik. A Vantage Towers felel számos szolgáltató, többek között a Vodafone passzív hálózati elemeiért, így a bázisállomásokért és a hozzájuk tartozó egyéb infrastruktúrákért is. Részvényeit a frankfurti tőzsdén jegyzik.
A magyar mobiltávközlési piacon a passzív (és bizonyos esetekben aktív) infrastruktúra megosztás nem teljesen új keletű megoldás, bevett szokás, hogy a szolgáltatók kölcsönösségi alapon engedélyezik egymásnak a passzív infrastruktúra-elemek használatát. A vállalat a villamos energia száz százalékát megújuló forrásokból állítja elő.
A Kormány 2017-ben döntött a nagy sebességű mobil hírközlési hálózatépítési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánításáról, valamint ezen ügyek gyorsításáról és egyszerűsítéséről. Így az engedélyeztetésük nem a hagyományos eljárás szerint történik.
(Forrás: Hírkapszula, vg.hu, fotó: hwsw.hu)
Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból
Kilencen haltak meg és több száz ház dőlt romba a hatalmas a Zsámbéki-medencét átszelő viharforgatagban 1924-ben.
A Fő útra tervezett kulturális központban színház- és rendezvényterem is helyet kapna majd. A terveket május 16-án mutatták be.
290 millió forint vissza nem térítendő kormányzati támogatásból két csoportszobás bölcsőde épül a községben, zöldmezős beruházással.
A Magyar Nemzeti Bank alapításának századik évfordulójára új 100 forintos érmét bocsátott ki csütörtöktől.