2024. máj. 10.
Perbal forras suli kicsi 01
Átadták a település büszkeségét, a Német Nemzetiségi Általános Iskola hozzávetőleg 900 millió forintból megvalósított új iskolaépületét.

Menczer Tamás a perbáli Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola átépített, kibővített épületének ünnepélyes átadásán pénteken délután kiemelte: a kormány stratégiai célja, hogy támogassa a családokat, és a gyermeket vállalók jobban éljenek a gyermekvállalás után, mint előtte. Pest vármegye 2. választókerületének képviselője a kormány céljának nevezte azt is, hogy segítse a vágyott gyermekek megszületését, mert régi tapasztalat, hogy sokszor kevesebb gyermek születik meg, mint amennyit a szülők terveztek.

Hozzávetőleg 900 millió forintból újult meg a német nemzetiségi általános iskola, amely most egy hat tantermes, akadálymentesített, lifttel és közösségi térrel rendelkező, hőszivattyúval fűtött modern iskolává változott. Az iskola kifogástalan minőségéről, felszereltségéről és az építkezés elhúzódásáról készült helyszíni riportunk itt olvasható.

Hozzátette, hogy nemrégiben a Magyar falu program részeként 50 millió forint állami támogatás segítségével már felújításra került az iskola tornaterme.

900 millió forintból újult meg a német nemzetiségi általános iskola
900 millió forintból újult meg a német nemzetiségi általános iskola
Nem hagytuk a templomot, a templomot és az iskolát!
Nem hagytuk a templomot, a templomot és az iskolát!

Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ elnöke az ünnepsége hangsúlyozta, hogy itt már minden feltétel adott a minőségi oktatáshoz. Majd kiemelte, hogy az elmúlt öt évben a tankerületi fenttartású intézményeik közül csaknem ezer újult meg. Hozzátette: ebből is látszik a kormány elszántsága, hogy a családi hátterüktől függetlenül, minden gyermek mindent megkaphasson ahhoz, hogy "eljuthasson egy boldog, kiegyensúlyozott felnőttkorhoz és megtalálja" a számítását.

Varga László, Perbál polgármestere megköszönte mindenkinek a segítséget, akik részt vállaltak az évek alatt a beruházás megvalósulásában, majd kijelentette: a nemes harcot megharcoltuk, a futásunkat megfutottuk és közben a hitünket is megtartottuk. Reményik Sándor jól ismert versének visszatérő néhány sorára utalva megjegyezte: "nem hagytuk a templomot, a templomot és az iskolát!"

(Forrás, fotó: MTI, Hírkapszula)

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Horror baleset bicske 00

Durva halálos baleset az M1-esen Bicskénél

Öt autó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba.
Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.
Valasztasi urna

Választási körkép a Zsámbéki-medencében

Van olyan település, ahol már eredményt is lehetne hirdetni, van ahol sok év után biztosan új polgármester lesz és a legtöbb helyen kettőnél több jelölt veszi fel a küzdelmet.
3oras kert kicsi 005

Több száz milliós vízelvezetési projekt indul Zsámbékon

A TOP Plusz pályázatnak köszönhetően hamarosan induló beruházáshoz kapcsolódva Őry Barnabás kertész tartott szemléletformáló előadást a városban.

Kutyajo banner
HIRDETÉS
MTI hírfelhasználó MTI hírfelhasználó
Felügyeleti szerv: Felügyeleti szerv: