2024. máj. 10.
Perbali aranyak mozaik kicsi01
A Perbál SC nagypályás csapatai ebben a szezonban az U15-ösöktől az U17-es és U19-es alakulaton át egészen az első számú felnőtt gárdáig négy aranyérmet szállítottak az egyesület vitrinjébe. Kura Józsefnek, az egyesület kommunikációs vezetőjének szezon végi értékelését olvashatják.

Az aranyérmek közül az egyik szebben csillog, mint a másik, de ide kell sorolni a Perbál II.-es csapat ezüstérmét is és a bravúros feljutását a Pest vármegye harmadosztályba. Azért egy 2300-as lélekszámú településtől nem is olyan rossz ez a csillogás. Pedig ezt a csillogást bizony nem adták ingyen. Tengernyi munka és figyelem vette körül a csapatokat, de a kulcsszerep az edzők kezében volt. El kell ismerni, remekül megoldották a feladatukat!

Nézzük előbb az első számú felnőtt csapatunkat!

Egy elegáns budai kávézóban kezdődött a Perbál SC legújabb kori történelme, még 2020 márciusában. Itt találkoztunk Somogyi Tibor jelenlegi vezetőedzönkkel először. Tibor és a vezetőség néhány nap múlva egymás kezébe csapott és kezdődhetett is volna az együttműködés. Sajnos azonban a covid közbeszólt, az MLSZ országosan lezárta az összes bajnokságot és csak 2020 nyarán indulhatott el az érdemi munka.

A Perbál SC felnőtt csapata ünnepli a bajnoki címet
A Perbál SC felnőtt csapata ünnepli a bajnoki címet

Somogyi Tibi új és rendkívül fiatal csapat építésébe kezdett. Felkereste a környékbeli srácokat, akiket előbb Budakeszin, majd később Biatorbágyon edzett. Az új alakulat tagjainak jó része itt kezdte el nálunk a felnőtt futballt, hiszen korábbi klubjaikban csak az utánpótlásban szerepelhettek. Féltve indítottuk el a fiúkat a megye III. osztályú bajnokságban. Persze aztán gyorsan kiderült, hogy felesleges volt minden aggodalmunk, hiszen a Somogyi legénység szenzációsan szerepelt, csoportjának azonnal az egyik legmeghatározóbb tagjává vált és a szezon végén ezüstérmesként osztályozó mérkőzést játszhatott a második vonalba kerülésért, amit nagyon simán abszolvált is.

Jöhetett a megye II. osztály, ahol újoncként egyből meglett a dobogó második foka a 48 ezres lakosú Dunakeszi mögött. Sajnos ebben az osztályban a második hely nem ért osztályozót. Sebaj, a következő szezonban már összejött az aranyérem és az azzal járó feljutás a Pest vármegye I. osztályba. Mindössze 42 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra az első osztályban vitézkedjen a csapat.

Somogyi Tibor vezetőedző
Somogyi Tibor vezetőedző

Somogyi Tibor jelleme, alázatos munkája, habitusából fakadó kisugárzása, előbb a játékosaira ragadt rá, majd szép lassan az egész egyesületre. Elismerésre méltó még Tibi ténykedésében, hogy mindezt másodedző nélkül vitte véghez. Ezidáig. Az első osztályban már korábbi kiváló játékosunk, ifj. Kovács Attila fogja támogatni a vezetőedző munkáját.

Az U19-es csapat
Az U19-es csapat

Perbál SC II., Perbál SC U19, Perbál SC U17

Mindhárom alakulatot Káldi Sándor edzette, tandemben Szabó Norberttel. Az edzők felettébb komoly munkát végeztek a csapataikkal, hiszen a tartalék együttesek megalakulásának második évében a vármegye III. osztályába katapultálták. Sőt, volt energiájuk arra is, hogy a "tizenkilenceseket" és a "tizenheteseket" is aranyéremhez segítsék. Itt meg kell jegyezni, hogy a két utánpótlás csapat magját a fiatalabb U17-es csapat jegyzi. Természetesen Sanyi bá' és Norbi Bá' is saját karakterrel és elképzeléssel rendelkezik, mindketten remek érzékkel forgatták a csapataikat, de ezen túlmenően üdvözítő volt látni a fiataloktól azt is, hogy hasonló felfogásban próbálták játszani a focit, mint az első számú felnőtt csapatunk.

Az U17-es győztes gárda
Az U17-es győztes gárda

Perbál SC U15

A legfiatalabb nagypályás csapatunkat féltettük a kihívásoktól a legjobban. De itt is bebizonyosodott, hogy nincs mitől aggódni. Monori Nándor minden pedagógiai érzékét bevetve igazi közösséget varázsolt a "srácaiból". Nagyon sokat és jól kommunikált a fiúkkal. Szinte biztos, hogy ezek a mélyreható beszélgetések szabadították fel a gyerekekből azokat a blokkokat, amelyek gátolták őket a jobb teljesítményben.

A szezon kezdetén még becsúszott néhány rosszabb mérkőzés, de hétről hétre egyre jobban működött a gépezet. Nándi bá' jól stabilizálta a védelmet és néhány komplexebb játékost remekül forgatott a különböző posztokon. Több olyan meccset is sikerült megnyernie, ahol az ellenfél komolyabb játékerőt képviselt.

Az U15-ös csapat
Az U15-ös csapat

Igen, talán nem túlzó az aranykorszak elnevezés, bár óvatosan kell kezelni ezt a tézis. A siker rendkívül relatív. Aranyérmek nélkül is lehet sikeres egy egyesület. Ebben a szezonban az utánpótlásban is minden összejött, de a fiataloknál a lényeg az, hogy szeressenek focizni és csillogjon a szemük, ha magukra húzhatják a Perbál SC mezét.

Most tényleg minden adott az ünnepléshez, de lesz olyan szezon, amikor nem lesz ennyi csillogás. Bennünket, az egyesület irányítóit és edzőit már az is boldoggá tesz, ahogy a gyerekeink széles mosollyal szaladnak az edzőpálya felé és örömüket lelik abban, hogy játszhatják ezt a csodálatos játékot.

A Perbál SC visszakerült Pest vármegye focijának fő sodrába, legkisebb lélekszámú településként városokkal, nagyközségekkel fogunk megmérkőzni. Olyanok is meg fogják ismerni településünk nevét, akik eddig sosem hallottak rólunk.

Végül, de nem utolsó sorban, szeretnénk megköszönni a Perbál község Önkormányzatának hathatós segítségét, az Önkormányzat Sportbizottságának folyamatos lojalitását és természetesen Varga László polgármester úr támogatását!

A Perbál SC-nek, a bajnokságot végig domináló és azt már az utolsó előtti fordulóban megnyerő és ezzel a vármegyei első osztályba feljutó felnőtt csapatáról itt írtunk.

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Horror baleset bicske 00

Durva halálos baleset az M1-esen Bicskénél

Öt autó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba.
Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.
Valasztasi urna

Választási körkép a Zsámbéki-medencében

Van olyan település, ahol már eredményt is lehetne hirdetni, van ahol sok év után biztosan új polgármester lesz és a legtöbb helyen kettőnél több jelölt veszi fel a küzdelmet.
3oras kert kicsi 005

Több száz milliós vízelvezetési projekt indul Zsámbékon

A TOP Plusz pályázatnak köszönhetően hamarosan induló beruházáshoz kapcsolódva Őry Barnabás kertész tartott szemléletformáló előadást a városban.

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Horror baleset bicske 00

Durva halálos baleset az M1-esen Bicskénél

Öt autó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba.
Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.
Valasztasi urna

Választási körkép a Zsámbéki-medencében

Van olyan település, ahol már eredményt is lehetne hirdetni, van ahol sok év után biztosan új polgármester lesz és a legtöbb helyen kettőnél több jelölt veszi fel a küzdelmet.
3oras kert kicsi 005

Több száz milliós vízelvezetési projekt indul Zsámbékon

A TOP Plusz pályázatnak köszönhetően hamarosan induló beruházáshoz kapcsolódva Őry Barnabás kertész tartott szemléletformáló előadást a városban.
Kutyajo banner
HIRDETÉS
MTI hírfelhasználó MTI hírfelhasználó
Felügyeleti szerv: Felügyeleti szerv: