2024. máj. 11.
Edda 50 02
Bélyegblokk és alkalmi boríték kibocsátásával köszönti az idén 50 éves Edda Művek együttest a Magyar Posta Zrt., a magyar rockklasszikusok sorozat legújabb darabjait hétfőn mutatták be Budapesten.

Az Edda Művek nemcsak egy zenekar, hanem egy olyan kulturális jelenség, amely évtizedek óta formálja, inspirálja a magyar zenei életet - hangsúlyozta Hegmanné Nemes Sára Irén, a Magyar Posta Zrt. alelnöke a bélyegbemutatón hétfőn Budapesten.

Az új bélyegblokkon az együtteshez kapcsolódó képi és szöveges elemek alkotta grafikai kompozíció szerepel Hajnal Balázs tervezésében - mondta az alelnök, kiemelve: ez nemcsak egy zenekarról szól, hanem egy korszakról is, amely megérintette és megváltoztatta az országot.

Hegmanné Nemes Sára Irén elmondta: számos koncerttel, szakmai és közönségdjjal az Edda a hazai zenei élet meghatározó szereplője, 35 arany-, 7 platina- és 4 gyémántlemez fűződik a zenekarhoz. Emlékeztetett: az Edda volt az első vidéki zenekar, amelynek sikerült megtörni a fővárosi zenekarok egyeduralmát. Nemcsak zenéket szállítottak, hanem egy teljes nemzedék érzelmeit, lelkületét formálták - vélekedett.

Az Edda Művek rockos, dallamos, gazdagon hangszerelt dalai, az énekes Pataky Attila egyedülálló hangja, szövegvilága, a közönség szeretete a siker titka - közölte az alelnök, hozzátéve: a Kárpát-medencében élő és a világban szétszóródott magyarság is ismeri, énekli az Edda dalait.

A bélyegblokkról elmondta: büszkék arra, hogy ezt a különleges évfordulót ilyen egyedi módon tudják megünnepelni, hiszen az Edda Művek sorozata és története a kitartásról, az odaadásról, a becsületről, hűségről és a csapatmunkáról szól, s ezek az értékek a Magyar Posta közösségének szellemiségében is megjelennek.
Az Edda Művek bélyegblokkot március 4-én bocsátják ki, a fekete sorszámú perforált bélyegblokk 40 ezer példányban, míg a piros sorszámú vágott változat 4000 példányban lesz kapható.

(Forrás: MTI)

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Bagossy faultetes budaors 24

Ismét fákat ültetett a Bagossy Brothers Budaörsön

Kétezer facsemetét ültetett a népszerű zenekar és a Dockyard ruházati üzletlánc a város szélén.
Horror baleset bicske 00

Durva halálos baleset az M1-esen Bicskénél

Öt autó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba.
Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.
Valasztasi urna

Választási körkép a Zsámbéki-medencében

Van olyan település, ahol már eredményt is lehetne hirdetni, van ahol sok év után biztosan új polgármester lesz és a legtöbb helyen kettőnél több jelölt veszi fel a küzdelmet.

Kutyajo banner
HIRDETÉS
MTI hírfelhasználó MTI hírfelhasználó
Felügyeleti szerv: Felügyeleti szerv: