A B kategóriás jogosítvány megszerzésének szinte teljes költségét megtérítik a középiskolásoknak és az állami szakképző intézményekben tanulóknak.
Ingyenessé teszi a kormány szeptember 1-jétől a jogosítványszerzést a középiskolásoknak – jelentette be Tuzson Bence igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán.
A kormány tavaly augusztusban jelezte, hogy a B kategóriás jogosítvány megszerzésének szinte teljes költségét megtérítené a középiskolásoknak és az állami szakképző intézményekben tanulóknak.
A MAGYAR KORMÁNY SZEPTEMBER 1-JÉTŐL INGYENESEN BIZTOSÍTJA A JOGOSÍTVÁNYT A KÖZÉPISKOLÁSOKNAK. A hírt Tuzson Bence igazságügyi miniszter csütörtökön jelentette be közösségi oldalán.
A jogosítványszerzés ára egyénenként változó, de a végösszeg átlagosan jelenleg akár az egymillió forintot is elérheti.
Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból
A Fő útra tervezett kulturális központban színház- és rendezvényterem is helyet kapna majd. A terveket május 16-án mutatták be.
290 millió forint vissza nem térítendő kormányzati támogatásból két csoportszobás bölcsőde épül a községben, zöldmezős beruházással.
A Magyar Nemzeti Bank alapításának századik évfordulójára új 100 forintos érmét bocsátott ki csütörtöktől.
A főváros klíma- és környezetügyi főosztályvezetője egy podcast műsorban azt mondta, minden tíz évnél idősebb autót ki kell tiltani a fővárosból.