Így a MÁV-Volán-csoport mind a kilenc nagy, reprezentatív érdekképviselete még éjfél előtt aláírta a 3 éves bérmegállapodást - közölte az Építési és Közlekedési miniszter a Facebook-oldalán szerdán.
Lázár János azt írta: ez kellett ahhoz, hogy a cégcsoport minden munkavállalója már januártól az emelt bérét kapja.
A megállapodással mindenki nyert - fűzte hozzá a tárcavezető.
A munkavállalók biztosak lehetnek abban, hogy a következő esztendőkben az infláció fölött fog emelkedni a bérük, a MÁV-Volán-csoport pedig a korábbinál kiszámíthatóbb feltételek mellett, jobb tervezési képességgel tudja végrehajtani a megújulási programját - írta Lázár János, hozzátéve, hogy ezt az állam tulajdonosi jogait képviselő közlekedési miniszterként el is várja a vezetéstől
Kedd reggeli első nyilatkozatában a miniszter még az írta, hogy a bérmegállapodást a kilencből hét szakszervezet írta alá: két Volánbusz-szakszervezet időt kért az ajánlat megvitatására.
Lázár János azt írta: szerdán az egyikük, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) jelezte, hogy szintén aláírja a megállapodást. Hangsúlyozta, hogy a döntés a munkavállalók érdekét szolgálja, hiszen a megállapodás elfogadásával a Volánbusz-dolgozók 3 év alatt legalább 28,4 százalékos béremelést kaphatnak, amiből már az idén 17 százalékos béremelés jár a 600 ezer forintos alapbérrészig, ez legalább 70 ezer forintot jelent mindannyiuknak.
A buszsofőrök esetében ez 20 százalék feletti béremelést jelent csak az idei évben, a további évekre pedig jogi garanciát arra, hogy a bérük biztosan az infláció felett fog növekedni - tette hozzá a tárcavezető. "A bérmegállapodáshoz január 31. éjfélig még a másik szakszervezet is csatlakozhat, hogy a Volánbusz-dolgozók már januártól megkapják a magasabb bérüket. Én az utolsó percig várom őket" - fogalmazott Lázár János.
(Forrás: MTI)