2024. máj. 10.
Mav peron 01
Hétfőtől több ütemben módosul a menetrend.

A MÁV közleménye így szól: a tavaly decemberi menetrendváltást megelőző három hónapban felújítottuk a győri fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszát. Ezen a 29 kilométeren a megfelelő hőmérséklet mellett végezhető utómunkálatokkal fejeződik be a pályarekonstrukció. Április közepétől július elejéig több ütemben, eltérő szakaszokon a szükséges technológiai előírások alapján a leányvállalatunkkal, a MÁV FKG-val közösen vágány- és váltószabályozásokat, ágyazatpótlást, illetve sínfeszültség-feloldást, felsővezeték-karbantartást végzünk, továbbá Biatorbágyon folytatjuk a peronaszfaltozást is június második felében.

Mivel a tavaszi-nyári utómunkálat nem a teljes 29 kilométert érinti egy időben, hanem több ütemre osztva, rövidebb szakaszokon zajlik majd, és egy vágányon mindig fenntartjuk a forgalmat, ezért a vonatok többsége közlekedni fog és a munkálatok miatt nem lesz szükség pótlóbuszok beállítására. Az egyvágányú közlekedés következtében jellemzően az indulási és érkezési idők módosulnak, illetve néhány járat kimarad vagy nem a teljes útvonalán közlekedik.

Ezek a munkálatok az utasok számára már nem járnak olyan kényelmetlenségekkel, mint a tavaly őszi, rendkívüli munkavégzés: a júliusig tartó karbantartás során legfeljebb 5-10 – esetenként 10-20 – perccel hosszabb eljutási idővel kell majd számolni, amiről természetesen előzetes tájékoztatást nyújtunk az utasainknak.

A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon a karbantartás első fázisában, április 15-től 27-én hajnalig a Biatorbágy és Herceghalom közötti munkálatok érintik az S10-es, S12-es és G10-es járatokat.

(A menetrendmódosítás részleteire ide kattintva ugorhat.)

A tavaly ősszel elvégzett felújítás eredményeképpen Biatorbágy és Szárliget között már megbízhatóbbá vált a vonatforgalom, ám ahhoz, hogy az ország egyik legfontosabb közlekedési ütőerén tartós eredményt érjünk el, javuljon a megbízhatóság, pontosabbak legyenek a vonatok, az előírt utómunkálatokat el kell végeznünk. Ezek jelentős része a megfelelő hőmérséklet mellett kivitelezhető, ugyanis a hézagnélküli vágányok kialakítását, hegesztését úgy kell végrehajtani, hogy az úgynevezett semleges hőmérsékleti zónában, azaz +15 és +28 Celsius-fok között legyen, ezért kerül sor ezekre tavasszal és nyáron.

Április 15-től június 27-ig jellemzően 2-3 hetes ütemekre bontva az egyes állomások (Biatorbágy–Herceghalom, Bicske–Szárliget, Herceghalom–Bicske) közötti nyíltvonalon végezzük el a vágány-, illetve váltószabályozásokat, a 2023 őszén épített új hézagnélküli vágányok ún. lélegeztetését, a szabványos semleges hőmérséklet kialakítását. Ekkor mindig csak egy vágányon végzünk munkálatokat, a másik vágányon fenntartjuk a vonatközlekedést, ám ez egyaránt érinti a nappali és éjszakai belföldi, valamint a nemzetközi vonatokat is. A menetrendi változásokról részletesen lentebb írunk.

A felsővezetéki hálózaton a hosszláncokat cseréljük azon szakaszokon, ahol a felsővezetéket az őszi munkák során meg kellett bontani, de természetesen elvégezzük a felsővezetékek vizsgálatát és időszakos karbantartását is. A vezetékcserékre éjszakai vágányzárak során kerül sor.

Május 10. és június 20. között Bicske alsó megállóhely közelében megoldjuk a korábban keletkezett vízelvezetési hiányosság okozta alépítményi problémát. Mintegy 400 méteren jelenleg még 40 km/órás sebességkorlátozás van érvényben, menetidőben viszont ez csak minimális, néhány tíz másodperces többletet jelent, de a megbízható és biztonságos közlekedés érdekében fontos elvégezni a helyreállítást. Ez idő alatt is egy vágányon közlekednek a vonatok Herceghalom és Bicske között.

Június 21-től július 1-jéig Bicskén és Biatorbágyon a szükséges állomási munkálatokkal fejezzük be a karbantartási folyamatot, amely június 28-tól már csak éjszakai vonatokat fog érinteni. Ezenkívül június második felében pedig befejezzük a biatorbágyi állomáson a 2. és 3. vágány közötti peron aszfaltozását, ekkor ez a peron nem lesz használható.

Az április 15-27. közötti menetrendmódosítás részletei

A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon április 15-től 27-én hajnalig karbantartást végeznek Biatorbágy és Herceghalom, továbbá Ferencváros és Budapest-Kelenföld között, emiatt a következők szerint változik a menetrend.

A további ütemekkel összefüggő változásokról a megszokott állomási és online felületeinken, valamint a MÁVINFORM-on keresztül rendszeresen előre tájékoztatjuk az utasainkat.

Az S12-es vonatok változása

  • Munkanapokon megosztva, a Déli pályaudvar és Biatorbágy, illetve módosított menetrend szerint Tatabánya és Oroszlány között közlekednek,
  • kivéve a reggeli csúcsidőben Oroszlányból 4:35-kor, 5:35-kor és 6:35-kor induló S12-es vonatokat (4419, 4439, 4427), melyek teljes útvonalukon járnak.
  • Hétvégén, április 20-án és 21-én az S12-es vonatok csak Tatabánya és Oroszlány között járnak, módosított menetrend szerint.
  • A Tatabánya és Oroszlány között közlekedő járatok Budapest felől és felé csatlakoznak Tatabányán a távolsági és az S10-es vonatokhoz.

A G10-es vonatok változásai

  • A munkanapokon Bicskéről 6:19-kor induló G10-es vonat (4817) Biatorbágyig 2-3 perccel korábban közlekedik.
  • A Bicskéről 6:49-kor és 7:50-kor Kelenföldre induló járatok (4827, 4837) nem közlekednek,
  • pótlásukra a Hegyeshalomból a Keleti pályaudvarra tartó hajnali személyvonat (9309) 6:44-kor megáll Bicskén, 6:46-kor Bicske alsón és 6:56-kor Biatorbágyon, illetve az egyik reggeli személyvonat (9307) 7:45-kor megáll Bicskén, 7:48-kor Bicske alsón és 7:59-kor Biatorbágyon.
  • A munkanapokon a Keleti pályaudvarról 16:01-kor és 17:01-kor Győrbe induló G10-es vonat (9314, 9306) megáll Herceghalomban és Szárligeten, de Biatorbágyon nem áll meg.
  • A Keleti pályaudvarról 18:01-kor Győrbe induló G10-es vonat (9308) 9-10 perccel később közlekedik és megáll Herceghalomban is.
  • A munkanapokon Győrből 4:59-kor induló vonat (4919) nem áll meg Biatorbágyon.

Az S10-es vonatok változásai

  • A Győrből 4:36-kor a Déli pályaudvarra induló S10-es vonat (4999) Tatabánya és Biatorbágy között 8 perccel korábban közlekedik.
  • A Tatabányáról 6:38-kor és 7:38-kor induló S10-es vonat (munkanapokon 4417, 4437; hétvégén 4989, 4987), Tatabánya és Biatorbágy között 5-5 perccel korábban közlekedik.
  • Az S10-es vonatok a Déli pályaudvar felé 9 órától 22 óráig Herceghalomtól 7-10 perccel később közlekednek.
  • Munkanapokon a Győrből 14:38-kor Budapestre induló S10-es vonat (4913) a Déli pályaudvar helyett a Keleti pályaudvarra érkezik.
  • Hétfőtől csütörtökig a Déli pályaudvarról 15:25-kor Győrbe induló S10-es vonat (4926) tervezetten hosszabb szerelvénnyel közlekedik.

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Bagossy faultetes budaors 24

Ismét fákat ültetett a Bagossy Brothers Budaörsön

Kézezer facsemetét ültetett a népszerű zenekar és a Dockyard ruházati üzletlánc a város szélén.
Horror baleset bicske 00

Durva halálos baleset az M1-esen Bicskénél

Öt autó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba.
Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.
Valasztasi urna

Választási körkép a Zsámbéki-medencében

Van olyan település, ahol már eredményt is lehetne hirdetni, van ahol sok év után biztosan új polgármester lesz és a legtöbb helyen kettőnél több jelölt veszi fel a küzdelmet.

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Bagossy faultetes budaors 24

Ismét fákat ültetett a Bagossy Brothers Budaörsön

Kézezer facsemetét ültetett a népszerű zenekar és a Dockyard ruházati üzletlánc a város szélén.
Horror baleset bicske 00

Durva halálos baleset az M1-esen Bicskénél

Öt autó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba.
Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.
Valasztasi urna

Választási körkép a Zsámbéki-medencében

Van olyan település, ahol már eredményt is lehetne hirdetni, van ahol sok év után biztosan új polgármester lesz és a legtöbb helyen kettőnél több jelölt veszi fel a küzdelmet.
Kutyajo banner
HIRDETÉS
MTI hírfelhasználó MTI hírfelhasználó
Felügyeleti szerv: Felügyeleti szerv: