2024. máj. 7.
NAV applikacio
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobilappjában, a NAV-Mobilban bárki egyszerűen ellenőrizheti adószámláját, hogy van-e tartozása, esetleg túlfizetése az adóhivatalnál.

A NAV az adószámlán tartja nyilván ügyfelei adó-, vám- és egyéb fizetési kötelezettségeit, valamint az ezekkel összefüggő befizetéseket, kiutalásokat és átvezetéseket. Ha valakinek van adóazonosító jele vagy adószáma, adott már be bevallást a NAV-hoz, fizetett már adót, esetleg illetéket, akkor biztos lehet benne, hogy van adószámlája a NAV-nál - olvasható a hivatal közleményében.

Kiemelték, hogy a NAV-Mobil "Adószámla-lekérdezés" menüpontjában bármikor, pillanatok alatt ellenőrizhető ez az egyenleg, illetve az is letölthető, hogy mely adónemeken fennálló tartozásokból, illetve túlfizetésekből ered. Így nyomon követhető például a bevallások benyújtása után, hogy az adatokat a NAV rendben lekönyvelte-e, illetve az egyes befizetések után azok megjelentek-e az adószámlán. Hasznos lehet továbbá ellenőrizni az egyenleget például adóigazolás igénylése előtt is, mert a rendezetlen tételek így még az eljárás előtt befizethetők.

Az adószámla ellenőrzéséhez KAÜ-azonosításra van szükség, de az applikációban beállítható jelkód, illetve biometrikus azonosítás is, amellyel még gyorsabban hozzáférhető a felület. Hozzátették, hogy a NAV-Mobil számos más funkciót is tartalmaz, egyebek mellett lekérdezhetők benne a foglalkoztatási adatok, egyszerűen befizethető a gépjárműadó és ellenőrizhetők az üzleti partnerek adatai. Az adószámla lekérdezésének lépései elérhetőek a nav.gov.hu oldalon a Hírfolyamban.

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Nemzetisegi iskola bkeszi 00

Megújul a német nemzetiségi iskola Budakeszin

Összesen 500 millió forintból újul meg a német nemzetiségi iskola a városban.
Rendeszet hulladek paty 24

Illegális hulladéklerakás: újabb eredményes felderítés Pátyon

A helyi rendészet sikeresen derítette fel a község melletti közkedvelt kirándulóhelyen illegális veszélyes hulladékot lerakó személy kilétét. Pénzbírság és büntetőeljárás indítása lett a vége.
Borverseny paty 24

Számos nagyarany a Pátyi Tavaszi Borversenyen

Új összetételű zsűri és kiváló fehér borok jellemezték a hagyományos Tavaszi Borversenyt Pátyon.
Jatszoter bkeszi paplanhat

Újabb játszótér fejlesztés Budakeszin

Felújították és kibővítették a Paplanhát utcai játszótéret Budakeszin. Emlékezetes tavaly megújult a Fő utcai játszótér is a városban.

Kutyajo banner
HIRDETÉS
MTI hírfelhasználó MTI hírfelhasználó
Felügyeleti szerv: Felügyeleti szerv: