A szándék az volt, hogy a szokásos lakossági fórumoktól eltérő módszerrel az egymás közti családi és baráti beszélgetéseken elhangzó ötletek, felvetések irányított formában jussanak el a döntéshozókhoz. Ezért az ötletbörzén páros és kiscsoportos beszélgetéseken keresztül alkothattak véleményt a résztvevők három fő témával kapcsolatban:
Az este folyamán szóba került, hogy mi az, amit nagyon szeretnek Herceghalomban, mi az, amit kevésbé és kinek milyen lenne az ideális Herceghalom?
A közszolgáltatások témakörében többen kiemelten fontosnak tartották az iskolabővítést és egy megfelelő nagyságú tornacsarnok megépítését. Szóba került, hogy miként lehetne segíteni a helyi szolgáltatók, üzletek életben maradását és újak megjelenését. Felvetődött akár egy nagyobb élelmiszer-láncnak a településre csábítása is. A közösségi élet fejlesztését szinte minden megszólaló fontosnak tartotta, többen a hatékonyabb információ áramlást is kívánatosnak tartották.
Szóba került a községen belüli kerékpárút kialakítása leginkább az iskolába történő egyszerűbb eljutás tekintetében, a gyorshajtás problémája, a zajvédő fal építésének fontossága, a parkolóhelyek növelése, iskola- vagy falubusz szolgáltatás indítása, körforgalmak kialakítása a falu bevezető útjainál, több korosztály számára használható közösségi tér és felmerült egy információs füzet kiadásának lehetősége is.
A megbeszélés végén a résztvevők egyenkénti értékeléséből kiderült, hogy hasznosnak tartották ezt a rendhagyó irányított megbeszélést, többen bizakodók a jövőt illetően és zárásként jó néhányan megjegyezték: alapvetően szeretnek Herceghalomban élni és optimistán tekintenek a jövőbe, hiszen az önkormányzat részéről is érzik a nyitottságot, amit éppen ezen fórum megszervezése is bizonyít.
Emlékezetes: Herceghalom 2030-ig szóló településfejlesztési koncepciója 2018-ban készült el. Az eltelt több mint négy év eseményei és folyamatai (pandémia, lakossági kiköltözés erősödése a fővárosi várostérségben, távmunka nagyobb mértékű elterjedése stb.) nem csak mindennapi életünkre voltak és vannak hatással, de változnak a település működésével és szolgáltatásaival kapcsolatos lakossági elvárások is.
Az is jól érzékelhető, hogy a korábbiaknál is fontosabb a településfejlesztés és üzemeltetés fenntartható, stabil finanszírozási hátterének kiépítése – írta a fórum meghirdetésekor Csizmadia Zsuzsa polgármester.