2022-ben jóval magasabb volt a bevétel a tervezettnél, amihez jelentősen hozzájárult a sikeres pályázás. Mindemellett kevesebb volt a kiadás, megfontoltan, körültekintően költekeztek. - A takarékos gazdálkodás mellett, számos projektet elindítottunk, vagy meg is valósítottunk – jegyezte a meg Csizmadia Zsuzsa polgármester a BKTV-nek nyilatkozva. Például megépült a futókör, elkezdődött az óvodabővítés, utcákat aszfaltoztak le, játszótereket korszerűsítettek, bővítettek.
Már a 2023-as költségvetés beterjesztésére is sor került, amelyben a működési költségeket meg kellett emelni 20 százalékkal. Idén több mint 1 milliárd forintos pénzmaradvánnyal indul neki a község a 2023-as évnek, amelynek jelentős része a tavaly elnyert 600 millió forintos Széchenyi terv Top Plusz pályázat. Ennek keretében óvodai felújítás és bővítés, illetve csapadékvízvédelmi infrastruktúra-fejlesztés valósul meg. Várhatóan ezek lesznek az idei év jelentősebb beruházásai. Mindemellett a zajárnyékoló fal tervezése is folyik, itt nyomvonal korrekciót hajtanak végre.
„Büszkeséggel tölt el, hogy a költségvetésünk stabil, és Herceghalom életében soha nem tapasztalt összegű pénzmaradvánnyal kezdtük meg a 2023-as évet.” -írta közösségi oldalán Csizmadia Zsuzsa. Hozzátette: ez egy közös siker, még egyszer köszönet Szelenczy Gabriella jegyző asszonynak, dr. Petrik Péter alpolgármesternek, és minden képviselőnek, aki ebben a munkában részt vett.
(Forrás: Csizmadia Zsuzsa facebook oldala, fotó: 24.hu)