2024. máj. 11.
Etyeki muhely alaptvany 01
Az Etyeki Műhely Alapítvány az agrárminiszter által alapított vidékfejlesztési díjban részesült hagyományőrző és kultúraközvetítő munkásságáért a Gróf Széchenyi Család Alapítvány díjátadóján.

Átadták az Év Széchenyi Vállalkozása díjakat szerdán Budapesten, immár a kilencedik alkalommal. Az ünnepélyes díjátadón 11 hazai egyéni vállalkozó és cég vehette át az elismerést.

A díjakat közösen osztja ki az Agrárminisztérium (AM) és a díjat működtető alapítvány, olyan gazdasági szereplők munkáját ismerve el évente, amelyek teljesen vagy többségi magyar tulajdonban vannak, nyitottak a megmérettetésre, és valamely területen kimagasló teljesítményt nyújtanak.

A díjat hagyományteremtő szándékkal indította el a Gróf Széchenyi Család Alapítvány 2015-ben. Az elismeréssel olyan örök értékekre szeretnék ráirányítani a gazdaság szereplőinek figyelmét, mint a becsület, a méltóság, a szorgalom és tenni akarás a nemzetért - hangzott el rendezvényen.

Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke emlékeztetett, hogy a díjat azoknak a vállalkozóknak ítélik oda, akik követik Széchenyi István példáját, és kiemelkedő eredményeket értek el a vállalkozói szférában.

Az Év Széchenyi Vállalkozása nem csupán pénzügyi eredményekről szól, hanem az elkötelezettségről, az innovációról és a társadalmi felelősségvállalásról is. Úgy gondoljuk, hogy gróf Széchenyi István munkássága utat mutat ezekben a nehéz időkben a fejlődésre" - mondta az alapítvány elnöke.

  • A fődíjat az Orha Művek Zrt., valamint a AWM Holding Zrt. érdemelte ki, az agrárminiszter által alapított vidékfejlesztési díjban az Etyeki Műhely Alapítvány részesült.
  • A legsikeresebb vállalkozás - legsikeresebb fiatal vállalkozó díjat a Galaktika Kft. nyerte el. 
  • A mobilitási díjat a Hotel Foldana Residence Kft. vehette át, az innovációs díjat a Terék Kft.-nek ítélték oda, a termelékenységért járó díjban pedig az Orha Művek Zrt. részesült.
  • Az év felelős üzleti vállalkozása díjat a Galaktika Kft., a Hotel Foldana Residence Kft., valamint a Fidenter Kft. kapta.
  • A társadalmi felelősségvállalásért díjat az Ételintoleranciás és Ételallergiás Gyermekekért és Családokért Alapítványnak ítélte oda a zsűri. 
  • A Család-különdíjat az idén a Karcso Mokka Bt., valamint Kótis Mariann Nikoletta kapta.

A beérkezett pályázatokat háromtagú független szakmai zsűri értékelte. Az Év Széchenyi Vállalkozása 2023 díj fővédnöke Nagy István agrárminiszter volt.

(Forrás: MTI)

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Bagossy faultetes budaors 24

Ismét fákat ültetett a Bagossy Brothers Budaörsön

Kétezer facsemetét ültetett a népszerű zenekar és a Dockyard ruházati üzletlánc a város szélén.
Horror baleset bicske 00

Durva halálos baleset az M1-esen Bicskénél

Öt autó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba.
Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.
Valasztasi urna

Választási körkép a Zsámbéki-medencében

Van olyan település, ahol már eredményt is lehetne hirdetni, van ahol sok év után biztosan új polgármester lesz és a legtöbb helyen kettőnél több jelölt veszi fel a küzdelmet.

Kutyajo banner
HIRDETÉS
MTI hírfelhasználó MTI hírfelhasználó
Felügyeleti szerv: Felügyeleti szerv: