A legfontosabbak:
A Körpince utcánál hamarosan megépülő Egészségház összes hasznos alapterülete 500 m2 lesz. A gyermekorvosi és védőnői szolgálat az egyik épületben, a felnőtt háziorvosi, vérvételi és fogorvosi rendelő a másik épület-részben kap helyet. A két épület által közrefogott átriumban emelt ágyásokban gyógynövénykert kap helyet, mely a népi gyógyászati tradíciók továbbélését célozza. Az Egészségházban található majd egy nyilvános WC, mely a piacok alkalmával nyújt segítséget.
Emlékezetes: Etyek Önkormányzata még 2020-ban TOP Plusz pályázatot nyújtott be a község orvosi rendelőjének komplex rekonstrukciójának céljából, amelyet a Pénzügyminisztérium még ebben az évben támogatásra alkalmasnak ítélt és 2021 tavaszán 100 millió Ft értékű támogatói szerződést írtak alá az önkormányzattal. Ezt követően azonban - tekintettel a régi épület felújításának aránytalanul magas költségeire - felvetődött egy új épület építésének ötlete és reménye. A remény azóta pedig valósággá vált, hiszen a Magyar Kormány és Tessely Zoltán országgyűlési képviselő támogatásának köszönhetően a régi épület felújítása helyett egy új Egészségház épülhet 705 millió forint értékű beruházás keretében.
- Az idő sürget! Ezért az Etyeki Egészségház fedezetének kormány általi rendelkezésre bocsátását követően, Zólyomi Tamás polgármester jelenlétében a lehető leggyorsabban átadásra került a munkaterület – írta február 14-én közösségi oldalán Tessely Zoltán a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: az eredetileg kapott támogatást Magyarország Kormánya jelentős mértékben kiegészítette, így a kivitelező közel 705 millió forintból valósíthatja meg a beruházást!
Zólyomi Tamás polgármester hangsúlyozta: nagyon szépen köszönjük Magyarország Kormányának és Tessely Zoltán országgyűlési képviselőnknek, hogy támogatják az etyekiek törekvéseit!
A tervező Modulárt Kft. nevében Láris Barna az építészi koncepciót így foglalta össze lapunknak:
"A tervezett létesítmény Etyek község központi részén található. A telek a Körpince utca irányába nyitott. Az épület ölelő nyitottsága is ide kerül. Az épület két hagyományos nyeregtetős épületből és egy átriumos belső gyógynövénykertből áll. A sóskúti mészkő burkolatos épület archetípus, fa szerkezetű tornác- előtető építménnyel alkot egységet. A két épületrész funkcionálisan elkülönül egymástól: a felnőtt és a gyermek vizsgálatokat folytató egységek külön épületben kaptak helyet a teljes szeparáció érdekében. A két épület egy magaságyásos gyógynövénykertet ölel körbe, mely növényeit a település közössége szabadon felhasználhat. Fontos üzenet továbbá, hogy a gyógyítás a prevencióval kell kezdődjön és ebben komoly szerepet kaphatnak a gyógynövények. Az épület átriumos része alatt, valamint az épület közterület felé eső részén a szombati termelői piacok is lebonyolíthatóak. Ezen esemény a hétvégi időrend miatt nem akadályozza a hétközbeni orvoslást. A többcélúságot szolgálja a fogászat melletti, külső elérésű WC, mely a sajnos jelenleg halódó köz-WC kultúránk színvonalának emelését célozza megbízói kérésre.
A tervezés során szem előtt tartottuk a telepítendő korszerű berendezések helyiségeinek célszerű elrendezését, mely optimális környezetet biztosít a szakmai tevékenységéhez."
(Fotók: Modulár Kft.)