2024. máj. 9.
Hungarikum palyazat
Az idén 445 millió forint értékben hirdet hungarikum-pályázatokat az agrártárca, a felhívások célja az identitás megerősítése - mondta V. Németh Zsolt magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos hétfői sajtótájékoztatóján.

"A forrás célja, hogy támogassuk a hungarikumok és nemzeti értékek gyűjtését, népszerűsítését, megismertetését, megőrzését, gondozását" - magyarázta, kiemelve: hazai és külhoni pályázók egyaránt jelentkezhetnek a felhívásokra.
V. Németh Zsolt közlése szerint három célterületre pályázhatnak a jogosultak. Az első keretösszege 300 millió forint, ebben elektronikus és nyomtatott kiadványok, fényképsorozatok, filmek készítésére, új honlap létrehozására, meglévő honlap fenntartására és fejlesztésére, rendezvények megvalósítására nyerhető el támogatás. Hozzátette: idén is lehet pályázni a településre jellemző jelképek megjelenítésére.

A rendezvények közül előnyben részesülnek azok, amelyek középpontjában az értéktárban szereplő hagyományok, népszokások állnak ( regölés, farsang, pünkösdi királyválasztás). Erre 1 és 4 millió forint közötti összeg nyerhető el.
A második célterületen 130 millió forint áll rendelkezésre, pályázónként egy- és hárommillió forint közötti támogatás nyerhető felső tagozatos és középiskolás diákoknak szóló vetélkedők szervezésére "az identitástudatuk megerősítése és a hagyományőrzés ápolása érdekében" - ismertette a politikus. Hozzátette: ugyanezen a célterületen az Agrárminisztérium által létrehozott értéknyilvántartó felületen a vármegyei, illetve külhoni nemzetrész értéktárában található nemzeti értékek adatainak, dokumentumainak feltöltésére, valamint a települési, tájegységi értéktárakban található nemzeti értékek adatai, dokumentumai feltöltésének vármegyei, külhoni nemzetrész szintű koordinációs tevékenységére 200 ezertől 2 millió forintig terjedő összeget nyerhetnek el az önkormányzatok és a külhoni nemzetrész értéktárat működtető szervezetek.

A pályázat harmadik pilléreként ismét meghirdetik a "Hagyomány a divatban - viselet másként" elnevezésű felhívást is - mondta V. Németh Zsolt. Közlése szerint olyan, ma is hordható viseletek megalkotását támogatják, amelyek díszítésben, formavilágban, anyaghasználatban vagy technikában megidézik az ősi viseletet. "A cél, hogy a Kárpát-medence viseleti kultúráját megújítsuk" - fogalmazott a miniszterelnöki biztos, hozzátéve: erre a területre 15 millió forintos támogatás jut.
V. Németh Zsolt elmondta azt is, hogy az érdeklődők mindhárom célterületnél április 16-án déltől regisztrálhatnak a pályázati felületen, a jelentkezések véglegesítésére pedig május 6-án reggel 8 órától nyílik lehetőség.

(Forrás: MTI)

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.
Valasztasi urna

Választási körkép a Zsámbéki-medencében

Van olyan település, ahol már eredményt is lehetne hirdetni, van ahol sok év után biztosan új polgármester lesz és a legtöbb helyen kettőnél több jelölt veszi fel a küzdelmet.
3oras kert kicsi 005

Több száz milliós vízelvezetési projekt indul Zsámbékon

A TOP Plusz pályázatnak köszönhetően hamarosan induló beruházáshoz kapcsolódva Őry Barnabás kertész tartott szemléletformáló előadást a városban.
Nemzetisegi iskola bkeszi 00

Megújul a német nemzetiségi iskola Budakeszin

Összesen 500 millió forintból újul meg a német nemzetiségi iskola a városban.

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.
Valasztasi urna

Választási körkép a Zsámbéki-medencében

Van olyan település, ahol már eredményt is lehetne hirdetni, van ahol sok év után biztosan új polgármester lesz és a legtöbb helyen kettőnél több jelölt veszi fel a küzdelmet.
3oras kert kicsi 005

Több száz milliós vízelvezetési projekt indul Zsámbékon

A TOP Plusz pályázatnak köszönhetően hamarosan induló beruházáshoz kapcsolódva Őry Barnabás kertész tartott szemléletformáló előadást a városban.
Nemzetisegi iskola bkeszi 00

Megújul a német nemzetiségi iskola Budakeszin

Összesen 500 millió forintból újul meg a német nemzetiségi iskola a városban.
Kutyajo banner
HIRDETÉS
MTI hírfelhasználó MTI hírfelhasználó
Felügyeleti szerv: Felügyeleti szerv: