Az V-VI. korcsoportos röplabda diákolimpia vármegye döntőit rendezték az elmúlt napokban, ahol lányoknál és fiúknál is érdekeltek voltunk. Az örömünk teljes, hiszen mindkét csapat veretlenül végzett az élen Pest vármegyében és így képviselhetik iskolánkat, valamint Budakeszit a debreceni országos döntőben. Folyt. köv. áprilisban. Gratulálunk!!! - írta közösségi oldalán az iskola.
A Magyar Diáksport Szövetség a teljes körű iskolai sport tehetséggondozás, a sporttevékenységek és sportágak népszerűsítése, valamint a tanulók egészséges életmódra nevelése céljával a 2023/2024. tanévben immáron 37. alkalommal hirdeti meg az ország valamennyi általános és középiskolájában a Diákolimpiát.
A Diákolimpia® tehetséggondozó és versenyrendszerében minden olyan tanuló jogosult részt venni, aki az adott tanévben bármely magyarországi köznevelési intézménybe beiratkozott, így a jogosultak száma évről-évre, rendszeresen mintegy 1,2 millió gyermek.
A versenyek felmenő rendszerben zajlanak, azaz az iskolai, körzeti, kerületi bajnokok megyei elődöntőkön, döntőkön mérik össze tudásukat, ahonnan a legjobbak az országos elődöntőkbe, döntőkbe jutnak.
(Forrás, fotó: Budakeszi Hírmondó, diakolimpia.hu)