2024. máj. 10.
Zsambek szennyviz tisztito 03
Sikeresen, idő előtt lezárult a Zsámbéki-medence öt települését magában foglaló regionális szennyvízkezelési projekt, amelynek nyitórendezvényét Telkiben tartották.

Az eseményen – amelyet az érintett települések, Telki mellett Zsámbék, Perbál, Budajenő és Tök nevében a Talentis Event and Marketing Kft. szervezett – elhangzott, hogy a 3 éves projekt idő előtt sikeresen lezárult: 2020 szeptemberében írták alá a kiviteli szerződést, tavaly ősszel sikeresen lezajlott a próbaüzem, és 2022. december 12-én átvette a nagy kapacitású zsámbéki szennyvíztisztító és a hozzá kapcsolódó rendszer üzemeltetését az Északdunántúli Vízművek Zrt.

Emlékezetes: a majdnem 6 milliárd forintból megépült csatornahálózat és szennyvíztisztító telep műszaki átadása már tavaly megtörtént. A megvalósult fejlesztés az említett településeket (Telkit, Budajenőt, Perbàlt, Zsàmbékot) köti össze egy új vezetékkel, valamint megépült Zsámbékon a rendszert kiszolgáló tisztító létesítmény, minderről itt írtunk.

Deltai Károly, Telki polgármestere beszédében hangsúlyozta, hogy a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) finanszírozásában megvalósult fejlesztésnek köszönhetően a településünkön keletkező szennyvíz zárt vezetéken jut el a zsámbéki telepig, így a telki patak teljes mértékben mentesül mindenfajta ezzel kapcsolatos terheléstől, és a jövőben újra a természeteshez közeli lehet vizének minősége.

A KEHOP-2.2.2-15-2019-00150 azonosítószámú projekt keretében a regionális szennyvíztisztító telep mellett 14 és fél kilométernyi vezeték meg-, illetve kiépítése történt meg régiónkban és kb. 1,1 kilométer hosszban Telki területén létesült új fővezeték. Az öt település szennyvízének kezelését, tisztítását ellátó zsámbéki üzem akár napi 2500 köbméteres hidraulikai kapacitással tud működni.

(Forrás: Telki Napló, Hírkapszula, fotó: Hírkapszula)

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Bagossy faultetes budaors 24

Ismét fákat ültetett a Bagossy Brothers Budaörsön

Kézezer facsemetét ültetett a népszerű zenekar és a Dockyard ruházati üzletlánc a város szélén.
Horror baleset bicske 00

Durva halálos baleset az M1-esen Bicskénél

Öt autó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba.
Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.
Traktor logo

XI. Zsámbéki Traktoros és Veterán Találkozó

Felvonulás, traktorbemutató, dagonya és sártaxi, gyermekprogramok és sok minden más várja május 18-án az érdeklődőket.

Kutyajo banner
HIRDETÉS
MTI hírfelhasználó MTI hírfelhasználó
Felügyeleti szerv: Felügyeleti szerv: