2024. máj. 11.
Magyar falu program tamogatas
Körülbelül két év alatt a falusi csokos kistelepülések közül 1223-ban megállt a népességfogyás, sőt döntő többségükben emelkedést tapasztaltak.

December 31-éig meghosszabbította a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylésének határidejét a kormány - jelentette be Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. A Zsámbéki-medencében leginkbb Budajenő, Tök, Perbál, Herceghalom érintett.

A falusi csok meghosszabbításával újabb 30 milliárd forint érkezhet a vidéki ingatlanpiacra, amelynek köszönhetően a tavalyi év után idén is a vidék lehet az ingatlanpiaci forgalom húzóereje a Duna House várakozása szerint.

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos
Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos

Gyopáros Alpár emlékeztetett, a falusi csok a Magyar falu program része, amely 2019-ben indult a falvakban élő emberek életminőségének javítása érdekében, hosszú távú célja pedig az, hogy megmentsék azokat a településeket, ahol rohamosan csökkent a népességszám az elmúlt évtizedekben.

Közölte, a falusi csok azokra a kistelepülésekre terjed ki, amelyek népessége az elmúlt évtizedekben jellemzően csökkent vagy stagnált, együttesen 2678 ilyen település van az országban, ezek mindegyikében a lélekszám 5000 alatti. Hozzátette, gyermekvállalástól függően akár 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást is igénybe vehettek, vehetnek azok a családok, amelyek az érintett településeken teremtik meg az otthonukat.
Arra is kitért, hogy a falusi csok az újépítésű ingatlanok vásárlása mellett használt ingatlanok vásárláshoz, bővítéséhez, felújításához, korszerűsítéséhez is igényelhető.

Gyopáros Alpár elmondta, hogy mindezek mellett a falusi csokos településeken élni lehet az áfa-visszatérítés lehetőségével is, maximum 5 millió forint értékben.

A kormánybiztos a falusi csok eredményei között említette, hogy a speciális otthonteremtési és családtámogatási formát 2019. júliusi indulása óta több mint 31 ezer család igényelte, összesen 170 milliárd forint értékben.
Arra is rámutatott, hogy ez alatt a körülbelül két év alatt a falusi csokos kistelepülések közül 1223-ban megállt a népességfogyás, sőt döntő többségükben emelkedést tapasztaltak.
A Központi Statisztikai Hivatal és a Belügyminisztérium adatai alapján azt is megfigyelték, hogy a falusi csokos településeken 2017 és 2019 között a népességfogyás 0,93 százalékos volt, 2019 és 2021 között viszont ez a szám 0,37 százalékra csökkent; a népesség azonban még mindig fogy - mondta a kormánybiztos.

Az év eleji statisztikák alapján a falusi csok kérelmek több mint felét (54 százalék) lakásvásárlással egybekötött bővítésre vagy korszerűsítésre, átlagosan 7,7 millió forint összegben, míg másik részét már meglévő ingatlan korszerűsítésére vagy bővítésére nyújtották be az ügyfelek, átlagosan 2,8 millió forint összegben - írták.

A tavalyi bővítésnek köszönhetően már a községek több mint 90 százalékának esetében elérhető a kistelepülési támogatás. A csok és a falusi csok igénylések tavalyi darabszáma alapján összesen az ingatlanpiaci forgalom körülbelül 20 százalékánál jelentettek segítséget - jegyezték meg.

Felidézték: a falusi csok egy gyermek nevelése esetén 600 ezer, kettőnél 2,6 millió, háromnál pedig 10 millió forintos segítséget jelenthet használt lakás vásárlásához és korszerűsítéséhez a családoknak.

A Duna House Barométer idei első negyedéves adatai szerint vidéken átlagosan 26 millió forintért lehet egy téglalakáshoz jutni. A támogatás így 2, 3, 10 vagy 38 százalékát tehetné ki a vételárnak. Ezzel szemben 2019 harmadik negyedévében, a falusi csok bevezetésekor egy vidéki, háromgyermekes család akár a kiszemelt ingatlan felét is ki tudta egyenlíteni a támogatás összegéből.

Az Otthonfelújítási program nyújtotta lehetőségekkel 2022 végégig a háztartások 7,8 százaléka biztosan, 12,4 százaléka valószínűleg élne - derül ki a GKI és a Masterplast közös, májusi, reprezentatív felméréséből.

A közlemény szerint a lakások felújításához, korszerűsítéséhez többféle állami támogatás is elérhető. Ezek fő eleme az Otthonfelújítási program, amely 2022. december 31-ig biztosítja az állami támogatást. Ilyen célra felhasználható még a falusi csok, illetve a célzott támogatási programok forrása is. Mindez széles körű érdeklődést váltott ki a gyereket nevelő családok körében - írták.

A legnépszerűbb célok a fürdőszoba, a fűtési rendszer korszerűsítése, illetve a tetőfelújítás, de sokan szeretnék a belső terek felújítását is elvégeztetni. A külső nyílászárók cseréje és a napkollektor vagy napelemes rendszer kiépítése iránt minden negyedik válaszadó érdeklődött.

(Forrás: MTI, 

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Bagossy faultetes budaors 24

Ismét fákat ültetett a Bagossy Brothers Budaörsön

Kétezer facsemetét ültetett a népszerű zenekar és a Dockyard ruházati üzletlánc a város szélén.
Horror baleset bicske 00

Durva halálos baleset az M1-esen Bicskénél

Öt autó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba.
Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.
Valasztasi urna

Választási körkép a Zsámbéki-medencében

Van olyan település, ahol már eredményt is lehetne hirdetni, van ahol sok év után biztosan új polgármester lesz és a legtöbb helyen kettőnél több jelölt veszi fel a küzdelmet.

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Bagossy faultetes budaors 24

Ismét fákat ültetett a Bagossy Brothers Budaörsön

Kétezer facsemetét ültetett a népszerű zenekar és a Dockyard ruházati üzletlánc a város szélén.
Horror baleset bicske 00

Durva halálos baleset az M1-esen Bicskénél

Öt autó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba.
Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.
Valasztasi urna

Választási körkép a Zsámbéki-medencében

Van olyan település, ahol már eredményt is lehetne hirdetni, van ahol sok év után biztosan új polgármester lesz és a legtöbb helyen kettőnél több jelölt veszi fel a küzdelmet.
Kutyajo banner
HIRDETÉS
MTI hírfelhasználó MTI hírfelhasználó
Felügyeleti szerv: Felügyeleti szerv: