Tehervonatok ütköztek: Biatorbágy és Herceghalom között egész nap nem közlekednek a vonatok. A helyreállítás hosszú ideig tart.
Összeütközött két tehervonat vasárnap hajnalban, emiatt Biatorbágy és Herceghalom között nem közlekednek a vonatok - közölte a Mávinform.
A vasúttársaság közleménye szerint vasárnap kora hajnalban a Biatorbágy és Herceghalom között közlekedő tehervonat eddig tisztázatlan körülmények között nekiütközött az előtte közlekedő tehervonatnak, a balesetben több kocsi is kisiklott.
A baleset miatt Biatorbágy és Herceghalom között a vonatközlekedés nem lehetséges. A kárfelmérést, helyreállítást és a vizsgálatot megkezdték.
A vizsgálatok hosszabb időt vesznek igénybe, ezért vasárnap jelentős forgalomkorlátozásokkal, változásokkal kell számolniuk a győri vonalon utazóknak - hívta fel a figyelmet a Mávinform.
A kisiklott kocsi, fotó: MÁV
Bizonyos vonatok kerülő útvonalon Székesfehérvár, Komárom érintésével közlekednek. A Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Győr-Sopron, illetve Szombathely közötti elővárosi és távolsági IC vonatok jelentős késéssel közlekednek. Vonatkimaradásokra is számítani kell, rövidebb útvonalon közlekedő vonatok is lesznek - jelezték.
A mai napon nem közlekedik:
- a Keleti pályaudvarról Szombathelyre 6:15-kor induló Savaria IC vonat,
- Keleti pályaudvarról Zürichbe 6:40-kor induló 162-es számú railjet.
- A Keleti pályaudvarról Sopronba 7:15-kor induló 932-es számú Tűztorony IC.
A Keleti pályaudvarról Münchenbe 7:40-kor induló 60-as számú railjet Tatabányáról indul.
Kerülő útirányon át Székesfehérvár–Komárom érintésével közlekedik:
- A Keleti pályaudvarról Prágába 4:50-kor induló 280-as számú Metropolitan EC.
- A Bukarestből a fővárosba érkező, a Keletiből Bécsbe 5:40-kor továbbinduló 346-os számú Dacia nemzetközi gyors,
A fővárosban az M4-es metrón a BKK elfogadja a vasúti bérleteket, igazolványokat és menetjegyeket a metrón utazásra. A Volánbusz elfogadja a vasúti utazási okmányokat a Kelenföld–Bicske közötti menetrend szerinti buszjáratokra.
(Forrás: MTI, fotó: MÁV,)
Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból
Kilencen haltak meg és több száz ház dőlt romba a hatalmas a Zsámbéki-medencét átszelő viharforgatagban 1924-ben.
A Fő útra tervezett kulturális központban színház- és rendezvényterem is helyet kapna majd. A terveket május 16-án mutatták be.
290 millió forint vissza nem térítendő kormányzati támogatásból két csoportszobás bölcsőde épül a községben, zöldmezős beruházással.
A Magyar Nemzeti Bank alapításának századik évfordulójára új 100 forintos érmét bocsátott ki csütörtöktől.