2024. máj. 12.
Tour de hongrie csoportkep
Május 10-én, szerdán rajtol és 13-án érkezik a Zsámbéki-medencébe a számos nemzetközi sztárt is felvonultató Tour de Hongrie. Szombaton többek között Biatorbágyról, Etyekről, Bicskéről és Zsámbékról is szurkolhatunk a versenyzőknek.

A negyedik napon Martonvásárból indulva halad át a mezőny majd a Zsámbéki medencén érintve Biatorbágyot, Etyeket, Bicskét és Zsámbékot is, ezt követően veszik az irányt Szomort érintve Esztergom felé ahonnan Dobogókő lesz a végállomás.

A 44. Magyar Kerékpáros Körversenyen idén a legnagyobb nemzetközi sprintersztárok is indulnak "azt is mondhatnám, hogy sprintervilágbajnokságot szervezünk" jövő szerdától vasárnapig Magyarországon - jelentette ki Eisenkrammer Károly, az esemény főszervezője. Úgy vélte: a Tour de Hongrie ma már "biztos pont a profi kerékpáros életben", amire lehet számítani, a verseny jó utakat, kiváló szállásokat biztosít a versenyzőknek, akiknek küzdelmét a kerékpársportot szerető sok szurkoló kíséri figyelemmel.

Emlékeztetett rá: a 879 kilométer össztávú, a tervek szerint 22 csapat részvételével zajló verseny első szakaszát szerdán rendezik Szentgotthárd környékén, a másodikat Zalaegerszeg és Keszthely, a harmadikat Kaposvár és Pécs, a negyediket Martonvásár és Dobogókő között, az ötödiket pedig Budapesten.
"A világ legszebb versenyét szervezzük idén, Szentgotthárdtól Budapestig minden állomás gyönyörűszép" - jelentette ki Eisenkrammer Károly, utalva az útvonalon található természeti és épített értékekre.

Az M4 Sport élőben közvetíti teljes hosszában az összes szakaszt.

A 2022-ben megrendezett Giro d’Italia egyik magyarországi szakaszán a zsámbéki fogadtatás
A 2022-ben megrendezett Giro d’Italia egyik magyarországi szakaszán a zsámbéki fogadtatás

Tour de Hongrie, 4. szakasz: Martonvásár – Dobogókő (206 km)

Rajt: 2023.05.13. (szombat), Martonvásár, Brunszvik-kastély

Befutó: Dobogókő, parkoló

A verseny öt kategorizált emelkedőt tartalmazó, 206 km hosszú királyetapja Martonvásárról, a Brunszvik-kastélytól rajtol. Az észak felé haladó mezőny életét előbb három gyorsasági részhajrá színesíti Etyeken, Bicskén és Esztergomban, majd a Pilis csúcsai felé veszik az irányt. Az amatőr és a profi kerékpárosok közkedvelt edzés útvonalán haladva, három kört is megtesznek a versenyzők a Pilisszentkereszt, Csobánka, Pilisvörösvár, Pilisszántó útvonalon. A pilisszántói meredek emelkedő harmadik teljesítése után Dobogókő következik, mely a Tour történetében először lesz hegyi befutó házigazdája. A 2646 méternyi szintemelkedést tartalmazó szakaszon szinte biztosan eldől az összetett győzelem sorsa.

Nyolc évvel ezelőtt még gondolatban sem fogalmazódott meg a verseny, mely azóta a legrangosabb viadalok közé emelkedett. A kezdet nem volt egyszerű, ám a szintlépések sorozata szerencsére folyamatosan kísérte a rendezvényt, mely a Giro d’Italia nagy rajtjának évében hatalmasat ugrott előre, mezőnyében még az olasz háromhetesnél is jobb sprintereket tudott felvonultatni. A magyar kerékpársport emelkedése pedig folyamatos: 2023-ban az Epronex révén már magyar kontinentális csapattal is találkozhatunk a Tour de Hongrie-n.

A Tour de Hongrie győztesei a 2015-ös újraindítás óta:

  • 2015: Tom Thill (luxemburgi)
  • 2016: Mihkel Räim (észt)
  • 2017: Daniel Jaramillo (kolumbiai)
  • 2018: Manuel Belletti (olasz)
  • 2019: Krists Neilands (lett)
  • 2020: VALTER ATTILA
  • 2021: Damien Howson (ausztrál)
  • 2022: Edward Dunbar (ír)

(Forrás, fotó: tourdehongrie.hu, MTI, borítókép: biringazas.hu)

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Bagossy faultetes budaors 24

Ismét fákat ültetett a Bagossy Brothers Budaörsön

Kétezer facsemetét ültetett a népszerű zenekar és a Dockyard ruházati üzletlánc a város szélén.
Fekete Jeno 40

Fekete Jenő 40

Az idén 60 éves blues legenda 40 éves pályafutásának alkalmából szervezett jubileumi koncertet Biatorbágyon.
Horror baleset bicske 00

Durva halálos baleset az M1-esen Bicskénél

Öt autó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba.
Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Bagossy faultetes budaors 24

Ismét fákat ültetett a Bagossy Brothers Budaörsön

Kétezer facsemetét ültetett a népszerű zenekar és a Dockyard ruházati üzletlánc a város szélén.
Fekete Jeno 40

Fekete Jenő 40

Az idén 60 éves blues legenda 40 éves pályafutásának alkalmából szervezett jubileumi koncertet Biatorbágyon.
Horror baleset bicske 00

Durva halálos baleset az M1-esen Bicskénél

Öt autó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba.
Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.
Kutyajo banner
HIRDETÉS
MTI hírfelhasználó MTI hírfelhasználó
Felügyeleti szerv: Felügyeleti szerv: