2024. máj. 10.
Karekparut alagut 01
Magkapta az Ökoturisztikai Fejlesztési Központ finanszírozásában több, mint egy éve készülő Páty – Biatorbágy közötti kerékpárút terve az összes szükséges engedélyt.

Páty Község Önkormányzata ennek apropóján online kérdőívet indított a lakossági igények feltérképezésére és bemutatására. Azt remélik, hogy a közvéleménykutatás eredményei számottevő támogatást jelenthetnek a fejlesztési forrás megszerzésében a jövőben.

Emlékezetes jelentősebb kerékpárút eddig a Zsámbéki-medencében kizárólag a kiemelt turisztikai fejlesztések közé tartozó Balatoni Kerékpárút a 108 km hosszú Budapest – Balaton kerékpárút (BuBa) részeként épült a Biatorbágy - Etyek szakaszon.

A kerékpárút tervezett hossza 2.690 méter, a szélessége: 2,65 méter
A kerékpárút tervezett hossza 2.690 méter, a szélessége: 2,65 méter

Elsősorban a biatorbágyi vasútállomáshoz, valamint a Budapest - Balaton kerékpárúthoz való csatlakozás, illetve egyéb turisztikai lehetőségek miatt is nagyon hasznos és várt, ugyanakkor meglehetősen bonyolult volt a két település közötti nyomvonal tervezése. Az Ökoturisztikai Fejlesztési Központ megbízásából dolgozó szakembereknek az autópálya, a vasút, az 1-es főút, a Füzes-patak és most már a pátyi lehajtó keresztezését is meg kellett oldaniuk a tervezés során.

A kerékpárút tervezett hossza 2.690 méter, a szélessége: 2,65 méter. Tartalmaz két alagutat és két hidat is. Az engedélyes tervek birtokában immár az érdekelt önkormányzatok elkezdhetnek komolyabban forrás után nézni TOP PLUSZ pályázat, vagy valamilyen egyéb támogatás formájában.

(Forrás: Páty Község Polgármestere facebook oldal, a borítóképen a Bicske és Etyek között az 1. számú főút alatt néhány éve átadott kerékpárút és kerékpáros-alagút látható.)

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Bagossy faultetes budaors 24

Ismét fákat ültetett a Bagossy Brothers Budaörsön

Kézezer facsemetét ültetett a népszerű zenekar és a Dockyard ruházati üzletlánc a város szélén.
Fekete Jeno 40

Fekete Jenő 40

Az idén 60 éves blues legenda 40 éves pályafutásának alkalmából szervezett jubileumi koncertet Biatorbágyon.
Horror baleset bicske 00

Durva halálos baleset az M1-esen Bicskénél

Öt autó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba.
Kemenes ptay 00

Elindult a Kemenes új manufaktúrájának építése Pátyon

Az 1,8 milliárd értékű beruházás várhatóan az év végéig elkészül.

Kutyajo banner
HIRDETÉS
MTI hírfelhasználó MTI hírfelhasználó
Felügyeleti szerv: Felügyeleti szerv: