„A tervezés folyamatban van, valóban 2023 év elején indult volna meg az engedélyeztetés, azonban régészeti vizsgálatok miatt elhúzódott az engedélyezési terv készítése” - válaszolta a Hírkapszula megkeresésére a projektet vezető építész. Hozzátette: a nyomvonal maradt a tanulmánytervben megjelölt formában. Az építési engedély megszerzése május környékén esedékes, így a kerékpárút részletes térképének bemutatása és a teljes körű tájékoztatás akkor várható.
Fontos: az Ökoturisztikai Fejlesztési Központ feladata a tervek elkészítése és az engedélyek megszerzése. Forrás valószínűleg akkor áll majd rendelkezésre a kivitelezésre, ha találnak hozzá valamilyen TOP Plusz pályázatot. Mindenesetre a kész engedélyes tervek elkészülte az utolsó előtti lépés a kerékpárút megvalósulásához vezető úton.
Emlékezetes: a Páty – Biatorbágy közötti kerékpárút kapcsán Páty Község Önkormányzata a településtől az autópályáig tartó szakaszon már megterveztette a nyomvonalat tanulmányterv szinten a korábbi években. Ezt követően a tavalyi évben a "Térségi jelentőségű kerékpárutak tervezése" program keretében az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ megbízásából a tanulmánytervet felhasználva elkezdődött a Páty és Biatorbágy közötti kerékpárút tényleges tervezése. Ezen a szakaszon szinte példa nélküli kihívás a 81106 j. ök. utat keresztező M1 autópálya, 1. sz. főút és 1. sz. vasút Füzes-patak menti különszintű keresztezésének együttes megoldása.
Összességében elmondható, hogy jelentősebb kerékpárút eddig a Zsámbéki-medencében kizárólag a kiemelt turisztikai fejlesztések közé tartozó Balatoni Kerékpárút a 108 km hosszú Budapest – Balaton kerékpárút (BuBa) részeként épült a Biatorbágy - Etyek vonalban, de még itt sem teljes.
Sajnos 2021-ig Budapest és Pest megy egy fejlesztési régióba tartozott, ami az agglomeráció pályázati lehetőségei szempontjából nem volt szerencsés. Mindez azonban megváltozott, hiszen a 2021-2027-es uniós fejlesztési ciklusban Pest vármegye már önálló régióként jogosult uniós forrásokra.
A kerékpárutak tervezésének költségeit hol az önkormányzatok, hol pedig egyéb állami szervezetek finanszírozzák. A kész tervekkel remélhetőleg sikerül majd pályázati forrást találni a következő években.
A környék kerékpárútjainak tervezéséről szóló korábbi összefoglaló cikkünk itt olvasható.
(A borítókép illusztráció, a fotó a Budapest – Balaton kerékpárútról (BuBa) készült, magyarepitok.hu)