A Torbágyi úton a vastelepnél két autó ütközött, személyi sérülés szerencsére nem történt. A Kossuth utcában csőtörés miatt útzár van jelenleg.
A Torbágyi úton a vastelepnél két autó ütközött, személyi sérülés szerencsére nem történt. Az autók az út szélén helyezkedtek el, majd a helyszínelést követően felszámolták a balesetet. Az út már teljesen szabad.
A Kossuth utcában csőtörés a Polgármesteri Hivatal és a Művelődési Ház között. A hiba elhárításán már dolgoznak. Egyenlőre teljes az útzár a Kossuth utcában mindkét irányban.
Fotó: Önkormányzati Rendészet
Fotó: Hírkapszula
Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból
Kilencen haltak meg és több száz ház dőlt romba a hatalmas a Zsámbéki-medencét átszelő viharforgatagban 1924-ben.
A Fő útra tervezett kulturális központban színház- és rendezvényterem is helyet kapna majd. A terveket május 16-án mutatták be.
290 millió forint vissza nem térítendő kormányzati támogatásból két csoportszobás bölcsőde épül a községben, zöldmezős beruházással.
A Magyar Nemzeti Bank alapításának századik évfordulójára új 100 forintos érmét bocsátott ki csütörtöktől.