Székely László polgármester a lehajtó szakasz átadásán elmondta, hogy az M1-es autópálya közvetlen közelében fekvő Páty a rendszerváltás óta vár erre a közvetlen kapcsolatra. A polgármester beszédéből kiderült, hogy az első tervek 1998-ban éppen 25 éve születtek, de a jelentős költségek miatt valahol mindig elakadt a projekt.
„Ez a közvetlen autópálya kapcsolat 10-15 percet jelent majd az ingázóknak reggel és este is, vagyis napi fél órát is spórolhatnak az utazás során. Ez heti 5 munkanappal számolva minimum 2,5 óra utazást jelent, ami éves szinten több mint öt és fél nap. Ez az az idő, amit ezentúl nem a biatorbágyi reggeli dugókban, vagy délután a 100-as úton hazafele araszolva kell majd eltöltenünk” – hangsúlyozta.
- Jómagam 13 éve vagyok polgármester és ugyan mindvégig hittem benne, hogy megvalósulhat ez a beruházás, sokáig inkább beláthatatlan távolságban volt. Aztán 2017-től lassan, de biztosan újra kezdődött a tervezés időszaka, a megvalósulás pedig meglepő módon pont a Covid-járvány alatt ért révbe véglegesen. Köszönet ezért Menczer Tamás országgyűlési képviselőnknek, aki már képviselő jelöltként és azóta Budakörnyék megválasztott parlamenti képviselőjeként is mindvégig támogatta a megvalósulást – emelte ki a polgármester.
Az autópálya lehajtó elkészülte feletti örömünk mellett, ugyanakkor türelemmel, de várjuk majd annak lehetőségét, hogy a Telki - Budajenő és Perbál felől, az autópályára érkező forgalom a jövőben kikerülje majd településünket is – tekintett a jövőbe Székely László.
Tavasszal elkészül a beruházás második üteme, a nyugati bekötőút is, amely tehermentesíti Páty ófalu részét.
Tarjáni István Biatorbágy polgármestere úgy vélte a biatorbágyiak számára legalább olyan fontos volt ez a beruházás, mint a pátyiak számára. „Az elmúlt években talán ez a fejlesztés érdekelte a leginkább a lakosságot. Így már teljes értékű autópálya felhajtónk lesz nekünk is, hiszen az eddigi, az csak Budapest irányában jelent kapcsolatot” - mutatott rá a városvezető.
Menczer Tamás a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy ebben a háborús időszakban egy ilyen 6 milliárdos beruházást nem volt könnyű megvalósítani, ezért nagyon boldog, hogy sikerült.
- A választókörzetemben élők nagyjából felét érinti ez a beruházás valamilyen szinten. Nagyban megkönnyíti a környező települések mindennapjait a napi közlekedésben. Abban bízunk, hogy Budakeszi átmenő forgalma is valamelyest csökkenhet ezen fejlesztés következtében és nincs elfelejtve a Pátyot Telkivel összekötő út felújítása sem, nagyon szeretnénk belátható időn belül megvalósítani azt is.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter rámutatott, hogy valóban egy olyan 6 milliárdos beruházásról van szó, amely nagyon nagy mértékben segíti a környék településein élőket. "Páty, Telki, Budajenő és Perbál lakosai sokkal gyorsabban érik majd el az autópályát."
A miniszter hozzátette: Budapest és térségének egyik legnagyobb problémája, hogy a rendszerváltás óta folyamatosan Budapestről kiköltöznek és Pest vármegyébe pedig beköltöznek az emberek. „Több százezren ingáznak a munkahelyük és az otthonuk között, ezért nagyon fontos az agglomeráció közlekedésében előre lépni minden téren. Ezzel a fejlesztéssel könnyebb lesz a fővárosba jutás” – zárta gondolatait Gulyás Gergely.
(Fotó: hírkapszula, MTI)