Többek között a biatorbágyi vasútállomáshoz, valamint a Budapest - Balaton kerékpárúthoz való csatlakozás, illetve egyéb turisztikai lehetőségek miatt is nagyon hasznos és várt, ugyanakkor meglehetősen bonyolult a két település közötti nyomvonal tervezése és megépítése. Az Ökoturisztikai Fejlesztési Központ megbízásából dolgozó szakembereknek az autópálya, a vasút, az 1-es főút, a Füzes-patak és most már a pátyi lehajtó keresztezését is meg kellett oldaniuk a tervezés során.
Ezen felül a tervezett nyomvonal módosítását is kérte legutóbb a pátyi önkormányzat a majdani új szennyvíztisztító telep miatt. Mindezen nehézségek ellenére információink szerint már az építési engedély kiadását várják a tervezők. Ezt követően a kiviteli terv átadása az önkormányzatok számára 2024. év első felében várható.
A kerékpárút tervezett hossza: 2.690 méter. A nyomvonal a pátyi Református templom környékéről indul a tervek szerint a meglévő aszfaltburkolatra festett forgalomtechnikai jelöléssel, majd a temetői kápolna előtti körforgalomnál balra fordul, a református temetőtől pedig egyenesen az M1 autópálya lehajtó bekötőútja felé folytatódik.
A bekötőutat elérve a Torbágyi úti körforgalom irányában balra fordul, majd a Füzes-patakot keresztezi egy híd segítségével a körforgalmi csomópont előtt. Innen a Torbágyi út jobb oldalán Biatorbágy irányába megy majd tovább. Ezen az oldalon keresztezi az M1 autópályát, az 1-es főutat és a 1-es számú vasútvonalat új karékpáros alagutak segítségével. Végül Biatorbágyot elérve a Szily Kálmán úton ér véget a jelenlegi tervezési szakasz.
Emlékezetes: a "Térségi jelentőségű kerékpárutak tervezése" program keretében az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ megbízásából a korábbi tanulmánytervet felhasználva kezdődött meg a Páty és Biatorbágy közötti kerékpárút tényleges tervezése. Ezen a szakaszon szinte példa nélküli kihívás a 81106 j. ök. utat keresztező M1 autópálya, 1. sz. főút és 1. sz. vasút Füzes-patak menti különszintű keresztezésének együttes megoldása.
Az Ökoturisztikai Fejlesztési Központ feladata a tervek elkészítése és az engedélyek megszerzése. Ezen kész, engedélyes kiviteli tervek elkészülte az utolsó előtti lépés a kerékpárút megvalósulásához vezető úton. Az említett dokumentumok birtokában már Biatorbágy és Páty önkormányzata elkezdhet komolyabban forrás után nézni TOP PLUSZ pályázat, vagy egyéb támogatás formájában.
Összességében elmondható, hogy jelentősebb kerékpárút eddig a Zsámbéki-medencében kizárólag a kiemelt turisztikai fejlesztések közé tartozó Balatoni Kerékpárút a 108 km hosszú Budapest – Balaton kerékpárút (BuBa) részeként épült a Biatorbágy - Etyek szakaszon.
Sajnos 2021-ig Budapest és Pest megye egy fejlesztési régióba tartozott, ami az agglomeráció pályázati lehetőségei szempontjából nem volt szerencsés. Mindez azonban megváltozott, hiszen a 2021-2027-es uniós fejlesztési ciklusban Pest vármegye már önálló régióként jogosult uniós forrásokra.
(A borítóképen a Bicske és Etyek között az 1. számú főút alatt néhány éve átadott kerékpárút és kerékpáros-alagút látható.)