2024. ápr. 19.
Lavender fekvo nagy01
HIRDETÉS
Zsölyekert kicsi 01
Kertszínház nyílik a városban a Romtemplom szomszédságában Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád birtokán, ahol a vásári bábjáték számos képviselőjével találkozhat majd a közönség.

Hatalmas mérföldkő színházunk életében, hogy tíz évnyi előkészület után létrehozhattuk saját zsámbéki szabadtéri játszóhelyünket a 800 éves, romjaiban is fenséges Zsámbéki Öregtemplom szomszédságában – jelentették be honlapjukon a jó hírt.

- Vándor színházunkkal 2009 óta járjuk keresztül-kasul az országot. Szükségét éreztük annak, hogy legyen egy hely, ahol meg lehet találni előadásainkat. Kicsit az öregségünkre is gondoltunk, hiszen eljön majd az az idő, mikor nem tudunk naponta akár 600 kilométert utazni egy-egy előadás megtartásához – mesélte a Hírkapszula megkeresésére Fabók Mariann. Hozzátette: halvány álomként merült fel lassan tíz éve először a kertszínház gondolata. „Nem bánjuk, hogy a megvalósítás így elhúzódott, hiszen mindennek volt ideje a helyére kerülni. Az idő szorítása néha óriási kompromisszumokat kényszerít ki. Örülünk, hogy minden a saját igényszintünknek megfelelően készülhetett el.”

Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád vándorszínházukkal 2009 óta járják az országot és a Kárpát- medence magyarlakta településeit.
Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád vándorszínházukkal 2009 óta járják az országot és a Kárpát- medence magyarlakta településeit.

A beszélgetésből kiderült: attól, hogy ezentúl saját játszótér áll a vándorszínházuk rendelkezésére és némiképp gyökeret eresztenek, vándorlásaikkal nem hagynak fel a jövőben sem. „Továbbra is vendégeskedünk kőszínházakban, művelődési- és faluházakban, iskolákban, óvodákban, szabadtéri rendezvényeken, de egészen eldugott, érintetlen természeti vidékeken is” – tette hozzá Mariann.

A 100-120 fő befogadására alkalmas kertszínház a pünkösdi hétvégén nyitja meg kapuit, egy négy napos örömünnep, a Zsöllyekert Fesztivál keretében. Két felnőtteknek szóló saját előadás mellett a közönséget a MárkusZínház, a Ziránó Színház és a Mikropodium Családi Bábszínház produkciói örvendeztetik majd meg. A Mennyei szép rózsa című darabban pedig társulatuk két vendég taggal kibővül: Navratil Andrea, Liszt Ferenc - díjas népdalénekesnővel és Fejér Simon Pál, népzenésszel. - A nyári szezonban ellátogat hozzánk Felvidékről a varázslatos Écsi Gyöngyi, illetve hazánk legjobb Vitéz László játékosa, Pályi János, de láthatja majd a nagyérdemű Földes László Hobo József Attila estjét, Tudod, hogy nincs bocsánat címmel - ismertette a következő hónapok műsorát Fabók Mariann.

Amennyiben részt szeretne valaki venni a fesztiválon, jó tudni, hogy regisztrálni érdemes, a helyek véges száma végett. Regisztrálni a zsollyekert.hu weboldalon lehet. A fesztivál előadásaira támogatói jegyek válthatók a helyszínen, készpénzben.

A színház további előadásai a nyári szezonban már belépőjegy ellenében nézhető meg. (Kivéve: Hobo estje, mert az a Déryné Program támogatásával ingyenesen lesz megtekinthető.)

A 100-120 fő befogadására alkalmas kertszínházat évekig tervezték, tökéletesítették.
A 100-120 fő befogadására alkalmas kertszínházat évekig tervezték, tökéletesítették.
Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád vándorszínházukkal 2009 óta járják az országot és a Kárpát- medence magyarlakta településeit. Előadásaik szinte minden esetben a magyar népmesék, népballadák és népénekek vagy klasszikus magyar irodalmunk forrásaiból táplálkoznak. Játékaikban megidézik a régi mesemondókat, a kobzos énekmondókat, illetve a szintén nagy hagyományú vásári bábjátékosokat. Hitvallásuk, hogy „e régmúltban gyökerező hagyatékok üzenete, tudása és humora a mai kor embere számára is megélhető, lélekemelő élménnyé válhat”.

Fabók Mariann, színész, bábos mesemondó, rendező. 2008-ban végezett a Színművészeti Egyetemen. Ezt követően hat évig a Miskolci Nemzeti Színház színésze volt. 2014. óta szabadúszó lett és Zsámbékot választotta lakhelyül.

Keresztes Nagy Árpád, ének- és mesemondó, népzenész, színpad- és hangtechnikus valamint méhész. Öt éves korától muzsikál. Tíz év klasszikus zenei tanulmány után a magyar népzenében találta meg azt, amit kerestett. Hangszerei a koboz, pásztor furulyák, duda, doromb és ütőgardon. A népzene mellett históriás és történeti énekeinket régi – esetenként többszáz éves – dallamokkal idéz meg. A zene és a színház mellett egy negyven családos méhészetet is működtet, amit egyének és csoportok számára is látogatható formában alakított ki.

(Forrás, fotó: zsollyekert.hu, kepmas.hu)

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Kampany plakat

Hivatalosan is indul a választási kampány

Szombattól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre és listákra. Összegyűjtöttünk mindent amit tudni érdemes a kampányról.
Hadnagy jolan kicsi 005

A népmese, mint „természetvédelmi terület”

Családmodell és gyermekvállalás a magyar népmesékben címmel tartott előadást Hadnagy Jolán Tamási Áron-díjas mesemondó a Herceghalomi Sándor Móric Községi Könyvtárban.
Kanyar 02

Vége a félpályás forgalomkorlátozásnak Pátyon

Péntektől megszűnik a félpályás útlezárás a község Zsámbék felőli, most épülő, új csomópontjánál.
Ertektar hhalom kicsi 033

Pest vármegye értékei Herceghalomban

A községbe érkezett az a vándorkiállítás, amelyben Pest vármegye ékességeit népszerűsítik 43 település 99 értékét bemutatva.
Lavender allo01
HIRDETÉS

Legfrissebbek a kapcsolódó kategóriákból

Kampany plakat

Hivatalosan is indul a választási kampány

Szombattól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre és listákra. Összegyűjtöttünk mindent amit tudni érdemes a kampányról.
Hadnagy jolan kicsi 005

A népmese, mint „természetvédelmi terület”

Családmodell és gyermekvállalás a magyar népmesékben címmel tartott előadást Hadnagy Jolán Tamási Áron-díjas mesemondó a Herceghalomi Sándor Móric Községi Könyvtárban.
Kanyar 02

Vége a félpályás forgalomkorlátozásnak Pátyon

Péntektől megszűnik a félpályás útlezárás a község Zsámbék felőli, most épülő, új csomópontjánál.
Ertektar hhalom kicsi 033

Pest vármegye értékei Herceghalomban

A községbe érkezett az a vándorkiállítás, amelyben Pest vármegye ékességeit népszerűsítik 43 település 99 értékét bemutatva.
Kutyajo banner
HIRDETÉS
MTI hírfelhasználó MTI hírfelhasználó
Felügyeleti szerv: Felügyeleti szerv: